Makány-ruhák Pekingre

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
2008.01.19. 01:55
Címkék
Schmitt Pál bejelentését követően biztossá vált, hogy a Roland divatház készíti el a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon részt vevő magyar csapat forma-, illetve felvonulóruháját.

Papírforma-győzelem szüle tett. Legalább is ez a laikus újságíró érzése az olimpiai formaruha közbeszerzési pályázatának eredményhirdetését követően. Három cég összesen nyolc különböző variációban álmodta meg a magyar olimpikonok ruháját a pekingi játékokra. Végül a Roland divatház – Makány Márta által tervezett – kollekciója lett a befutó. A Magyar Sport Házában megrendezett sajtótájékoztatón az érdeklődők megtekinthették a különböző kollekciókat, s már első ránézésre is az 1-es sorszámú összeállítás tűnt a legelragadóbbnak. A szóhasználat nem véletlen: az egy-egy női és férfi forma-, illetve felvonulóruha közül ugyanis elsőre megakad az ember szeme a hölgyek megnyitón, valamint záróünnepségen használatos öltözékén. A háttérként funkcionáló, lefényképezett búzamező előtt impozáns látványt nyújt a pipacsvirágmintákkal gazdagon díszített női egyrészes, amelyhez tökéletesen illeszkedik a próbababa fején díszelgő szalmakalap. Persze a kollekció többi darabja is csodálatos: a vékony, hosszanti csíkozású szürke formaruhán például Swarowski-kristályokból kirakott magyar címer díszeleg.

„Természetesen az a legfontosabb, hogy a magyar csapat helyt álljon, tiszta, doppingmentes küzdelem jegyében a legjobb eredményeket érje el. Emellett azonban nem mellékes, hogy sportolóink milyen csinosak, fessek és divatosak az országok divatbemutatóján” – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A MOB elnökségén kívül egyébiránt a kajakos Kovács Katalin és a kardvívó Nemcsik Zsolt voksa is beleszámított az eredménybe, Schmitt – aki megerősítette: könnyen elképzelhető, hogy a pekingi játékokat követően is folytatja munkáját a szervezet élén – ellenben lemondott szavazati jogáról.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Gömöri Zsolt és a MOB első embere együttműködési megállapodást írt alá, a délután legfelemelőbb pillanata mégis a január 24-én 70. születésnapját ünneplő Török Gyula köszöntése volt. A sportberkekben csak „Béka” becenéven ismert ökölvívó az 1960-as római olimpián légsúlyban szerzett aranyérmet Magyarországnak.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
48 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
51 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
56 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája