Jó helyre pattantak a lepattanók

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.01.17. 23:10
Címkék

Habár összességében magától értetődő természetességgel verte meg az MKB-Euroleasing Sopron a lett bajnokot, megérdemel némi utólagos méltatást a 78–55-ös szerdai sikere. Azon belül is elsősorban második félidei teljesítménye és lepattanózása: a nagyszünet utáni időszakot ugyanis 42–24-re, a rossz dobások után lecsorgó labdákért folytatott harcot pedig 23–6-ra nyerték meg az Euroligában lila-fehér szerelésben kosarazó zöld-sárgák. Mindkettő szokatlanul fölényes diadal.

A nagy különbség egyértelműen a soproniak dicsérete, közülük is Olekszandra Gorbunova extraklasszis egyéni teljesítménye mellett nem lehet elmenni szó nélkül: az ukrán magasbedobó úgy szerzett 22 pontot, hogy a mezőnyből egyáltalán nem (7/7), míg a büntetővonalról mindössze egyszer (7/8) hibázott, és mivel a leszedett lepattanók tekintetében is kétszámjegyű lett a statisztikája (10), dupla duplát ért el, ami nagy bravúr nemzetközi szinten.

„Az első húsz percben hullámzó játékot nyújtottunk, de a térfélcserét követő három gyors tripla megnyugtatott bennünket. Jó volt, hogy a hét végén nem játszottunk bajnokit, így többet tudtunk készülni erre a fontos összecsapásra” – nyilatkozta a még mindig csak 21 esztendős légiós, akin egyébként aggasztóan sok a kötés mostanában. Rögzítők ide, tapaszok oda, Németh Bernadett mögött ő volt legtöbbet a pályán a maga 29 percével és 11 másodpercével.

A meccs lefújása után azonban már mindenki a forduló többi eredményét vizslatta árgus szemekkel az MKB Aréna klubszobájában, mert még nem dőlt el, kivel kerülnek szembe Székely Norbert tanítványai a nyolcaddöntőben. Mint az Acsoport harmadikját, a B jelű hatos másodikja mellé teszik a Sopront a 16 csapatos főtáblán, és a lehetséges ellenfelek köre leszűkült kettőre: a lengyel TS Wisla Can-Pack Krakówra és a Bujdosó Nórát is foglalkoztató francia CJM Bourges Basketre. A két, jelenleg azonos pontszámmal álló együttes egymás ellen meccsel az alapszakasz utolsó fordulójában, vagyis izgalmas csatára van kilátás a szerdán este nyolc órakor kezdődő találkozón.

Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
1 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
2 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
2 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
2 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik