Furcsa ez az egész

2008.01.17. 23:10
Címkék

Óriási a káosz a Ferencváros-pályázat ügyében. Már a megfogalmazás is érdekes: érvényes, de eredménytelen. Utóbbi jelzőt azért sütötték rá, mert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. állítása szerint a pályázó nem vállalta, hogy 800 millió forintért megveszi az FTC Labdarúgó Zrt. részvénycsomagját, és a megjelölt minimumárnál egymilliárd forinttal kevesebbet ajánlott az ingatlanért is.

A kiírás ugyanakkor egyértelműen rendelkezik az érvényességi feltételekről. A pályázat csak akkor tekinthető megfelelőnek, ha a jelentkező vállalja, hogy két éven belül 1.2 milliárd forintért felújítja a stadiont, 800 millióért megveszi a részvényeket, valamint 1.5 milliárd forint plusz áfáért megváltja a létesítményhasználati jogot. A telek minimális ára bruttó 4.164 milliárd forint.

A legfontosabb kérdés: miként lehet, hogy a KVI által egyszer már elfogadott pályázatot az NVT visszadobta?

„Az érvényesség megállapítása formai kategória – mondta Száraz Gábor, a vagyonkezelő szóvivője. – Ehhez az kell, hogy a pályázó beszerezze a dokumentációt, beadja a szükséges nyomtatványokat, és befizesse a biztosítékot. Amikor érvényesnek nyilvánították a pályázatot, csak alapvető dolgokat vizsgáltak – egyszerűsítve azt nézték meg, minden rubrikát kitöltöttek-e. A KVI érvényesnek minősítette az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. pályázatát, de tartalmilag nem vizsgálta az iratokat, erre csak a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tért ki.”

Ez is egy magyarázat, mégpedig kétségkívül hihető, de azért tovább kutakodtunk. A KVI egyik korábbi magas rangú tisztségviselőjével beszéltünk, aki szigorúan név nélkül vállalta a nyilatkozatot. Elmondta, hogy a gyakorlati tapasztalat alapján ha a tender érvényes, utána már a legritkább esetben eredménytelen – legritkább esetnek pedig azt tartja, ha valakik kifejezetten nem akarják, hogy a pályázatot benyújtó cég nyerjen...

Összeesküvés-elméletek gyártása helyett maradjunk a tényeknél. A pályázó egyvalaminek azért örülhet: mivel a beadványt érvényesnek, de eredménytelennek találták, a pályázati biztosítékot, a négyszázmillió forintot viszszakapja.

Fellebbezésnek helye viszont nincs.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája