Váratlan fordulat: a földön jár a Red Bull

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.01.16. 23:24
Címkék
Visszafogottság jellemezte a Red Bull 2008-as modelljének fejlesztését. A főtervező Adrian Newey, valamint a csapat célja, hogy az RB4-es ugyanolyan gyors legyen, mint elődje, de sokkal megbízhatóbb.

Ahhoz képest, milyen monumentális motorhome-ot ver fel minden futam idején a boxutca mögött, a Red Bull elég puritán autóbemutatót tartott: a szerelők kitolták a kocsit a garázs elé, néhány fotó, néhány mondat, és vége.

Maga a jármű készítése is ilyen visszafogott volt, az immár második, teljes egészében Adrian Newey felügyelete alatt gyártott autó külsőre nem sokat változott az elődhöz képest, a belseje remélhetőleg annál inkább. Merthogy a 2007-es gép, az RB3 ugyan gyors volt, ám cseppet sem megbízható, úgyhogy a fejlesztés fő célja az lett, hogy strapabíróbb legyen az RB4-es.

„Nem hiszem, hogy azért volt megbízhatatlan a tavalyi autó, mert annyira hajszoltuk volna a teljesítményt – közölte Newey. – Inkább a tervezés, a gyártás és a működtetés apróbb problémáival nem tudtunk megbirkózni. Ám így sem kellett kompromisszumot kötnünk az új autó tervezésekor. Csak meg kellett értenünk, mi miért romlott el. Az RB3-as teljesen különbözött azoktól a modellektől, amelyek korábban Milton Keynesben készültek, ez is oka volt a bajainknak. Az RB4-es azonban az előd továbbfejlesztett változata, azaz könnyebb lesz vele dolgozni.”

Ránézésre az autó magán is viseli Newey keze nyomát, karakteres, férfias kinézetű jármű. Nagyok az oldaldobozok, bár a versenytársakhoz hasonlóan meg vannak törve egyegy nagy légterelő elemmel, kétszintes az első, mély a hátsó szárny. Ahogy van, szép – akárcsak a versenyzők egyenruhája.

„Igazság szerint ez a modell még bonyolultabb, mint az előző – kezdte Geoff Willis technikai igazgató. – Jobb munkát végeztünk, mint az előző évben. Sokkal több rajz született most, ami jelzi, hogy mindenre figyeltünk. Ezt a gépet már mi irányítjuk, nem csak reménykedünk, hogy azt csinálja majd, amit szeretnénk.”

A szerény hozzáállás az idei tervekre is hatással van, a pilótapáros egyik tagja, az ausztrál Mark Webber például csak annyit mondott: szerezzenek több pontot, mint tavaly, s ő már elégedett lesz. Csapattársa, a skót David Coulthard azért tovább ment.

„Ötödikek lettünk 2007-ben, ami átlagos teljesítmény – fejtegette DC. – Persze két gyári csapatot így is megvertünk, de tovább kell lépnünk. A Ferrari és a McLaren minden pályán jó végsebességet ért el, és a kanyarokban is jó volt a tapadása, ezt kellene elérnünk nekünk is. Kétszáz emberrel nőtt a csapatunk, úgyhogy produkálnunk kell.”

Legfrissebb hírek

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
5 perce

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
5 perce

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
8 perce

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
17 perce

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
30 perce

A MÁV Előre nyerte az alsóházi derbit a női röplabda Extraligában

Röplabda
43 perce

Dicsőszentmártoni dicsőség – az első 100-szorosok, 15. rész: Bölöni László

Képes Sport
59 perce

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik