Újabb Keegan-korszak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.01.16. 23:24
Címkék

Bár sokáig úgy tűnt, az Arsenalnál bevált francia vonalat követi a Newcastle vezérkara is, és Gérard Houllier-re vagy Didier Deschamps-ra bízza a csapat irányítását, végül a klub premier league-es története legeredményesebb edzőjének kell kivezetnie a „szarkákat” a kátyúból. A 11. helyen szerénykedő gárda vezetőedzője ugyanis Kevin Keegan lett, aki 1993 és 1997 közötti első regnálása során meccsei 54.5 százalékát (143-ból 78-at) megnyerte. Az örökrangsor második helyén álló Bobby Robson mutatója ennél több mint 10 százalékkal gyengébb (188 mérkőzésből 83 győzelem, 44.1 százalék).

A hajdani kétszeres (1978, 1979) aranylabdás első newcastle-i uralkodásának annak idején a szövetség felkérése vetett véget, amikor 1997-ben elvállalta a válogatott irányítását.

„Mindenki tudja, hogy ez a klub a szerelmem, életem értelme” – mondta szerdán Keegan, miután hivatalosan is bejelentették, hogy ő lesz a kirúgott Sam Allardyce utódja.

Az Óriás Egér visszatérésével talán ismét nyugalom költözik a St. James’ Parkba, ahol az elmúlt másfél évtizedben rajta kívül csak Bobby Robson töltött el legalább két évet. Szerződését viszont senki sem töltötte ki, ráadásul – ahogyan a mellékelt táblázat mutatja – Keegan és Glenn Roeder kivételével mindenkit kirúgtak.

Legfrissebb hírek

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
13 perce

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
16 perce

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
41 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
1 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
1 órája

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
1 órája

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
1 órája

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
1 órája