Nekimegyünk a spanyol falnak

2008.01.16. 23:24
Címkék

Meg lehet szokni a rajt előtti napok feszültségét?Meg lehet szokni a rajt előtti napok feszültségét?

Hatodik világversenyemre készülök kapitányként, s ez ad egyfajta rutint, persze az egészséges drukk ott van az emberben. Az évek során megtanultam, hogyan kell kezelni ezt a helyzetet. A legfontosabb, hogy a stábbal együtt maximálisan tudjuk segíteni a játékosok ráhangolódását a mérkőzésekre. Ilyenkor igyekszünk az eddig együtt megélt pozitív élményekre támaszkodni.

Erre az erőre szükség is lesz, hiszen a két legutóbbi világbajnok ellen kezd a magyar csapat.

Fontos, hogy reális önértékelésünk legyen, de ugyanilyen fontos az önbecsülés is. Tudnunk kell, hogy aki mindig a másik nyomában jár, sohasem léphet előre. Ez a két meccs lehetőség az előrelépésre, de nagyon nehéz feladat vár a fiúkra Spanyolország és Németország ellen.

A fogadóirodák is toronymagas favoritnak tartják e két ellenfelünket, ám a továbbjutást a fehéroroszok elleni sikerrel is ki lehet harcolni.

A csoportkör a beugró, a középdöntőben kezdődik a verseny. Persze azzal a nehezítéssel, hogy oda mindenki visz magával két eredményt. Éppen ezért fontos a spanyolok és a németek elleni csata, a harmadik meccsen pedig a középdöntőbe jutás a tét.

Latolgatták már a középdöntő esélyeit?

A jelenben élünk, egyelőre nem akarunk távolabb nézni. A lényeg, hogy először a spanyolok ellen, aztán a csoportkör folytatásában jól szerepeljünk. Ráérünk akkor foglalkozni a középdöntővel, ha már ott leszünk!

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
12 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
34 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
35 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
43 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
56 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája