Nagyon mélyen vagyunk

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.01.16. 00:20
Címkék
Mint arról keddi lapunkban olvashattak, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakmai bizottsága hétfői ülésén úgy határozott, hogy Rátgéber László és Sztojan Ivkovics kinevezését javasolja a pénteki elnökségi ülésen a női, illetve a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára.

Rátgéber Lászlót már tavaly, el nökké választása után szerette volna felkérni a női válogatott szövetségi kapitányi posztjára Berényi János. Ám a MiZo Pécs együttesét másfél évtizede irányító szakvezető áprilisban még nemet mondott. Nem idegen a nemzeti együttes kispadja a még mindig csupán 41 esztendős szakember számára, hiszen már az 1997-es magyarországi Európa-bajnokságon ott volt, Killik László első számú segítőjeként vette ki részét a negyedik helyezett csapat sikeréből. Majd az 1998-as németországi világbajnokságon már ő volt a szövetségi kapitánya a 10. helyen végző magyar válogatottnak (vb-re azóta nem jutott ki nemzeti együttesünk). Ezenkívül két Európabajnokságon vett részt a válogatott Rátgéber László vezetésével: a 2001-es franciaországi rendezvényen hetedikként, két évvel később Görögországban tizedikként zárt az általa írányított csapat. 1998 és 2004 között 92 meccsen 49 győzelem és 43 vereség a mérlege.

A nyáron éppen csak bent maradt a válogatott az Európabajnokság A-divíziójában, pedig a pótselejtezőknek úgy indult neki, hogy végcélként a pekingi olimpiai szereplés kivívása is felmerült. Ehhez képest... A szakmai bizottság ilyen előzmények után hétfőn egy emberként támogatta a legeredményesebb magyar edző kinevezését.

„Örülök neki, hogy a szakmai bizottság teljes mellszélességgel kiáll mellettem – mondta Rátgéber László. – Remélem, mindenki belátja, nagyon mélyen vagyunk, innen csak a legteljesebb szakmai összefogással mászhatunk ki, és indulhatunk el felfelé. A hétfői napot a szövetségben töltöttem, s miután meghallgattam a vezetők kívánalmait, én is elmondtam a feltételeimet. Ha ezek találkoznak, s az elnökség úgy dönt, pénteken szövetségi kapitány lehetek. Azért mondtam el ezt el még a kinevezésem előtt, mert nem akarok úgy járni, mint két évvel ezelőtt, amikor a szerb szövetség szakmai bizottsága ugyanígy engem ajánlott, az elnökség megszavazott, de nem tudtam megállapodni a vezetőkkel szerződésem feltételeiről. Most azt várják el, hogy jussunk ki a 2009-es lettországi kontinenstornára, majd a 2012es olimpiáig hozzunk össze ütőképes csapatot, ehhez a szövetség garantálja a legjobb feltételeket. Ezt elfogadom, de ehhez az kell, hogy én legyek a szakmai munka egyszemélyes felelőse, magam választhassam ki a stábom tagjait, és anyagi téren a 2004-es szerződésemben szereplő összeget emeljék meg az infláció mértékével.”

Legfrissebb hírek

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
2 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
5 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre

Kosárlabda
5 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
7 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
31 perce

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
36 perce

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
1 órája

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik