„Fontos, hogy újra csatár lehetek!”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2008.01.16. 00:20
Címkék
Ibrahima Sidibe a Sint-Truiden együtteséhez igazolt. A szenegáli támadó vasárnap még úgy érkezett vissza afrikai vakációjáról, hogy a felkészülést Debrecenben kezdi meg, és ha néhány napon belül nem akad nyugati kérője, a tavasszal is Loki-mezben futballozik, ehhez képest kedden már búcsút is intett Magyarországnak.

Az afrikai csatár két és fél éves szerződést kötött a korábban Balog Tibort, Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost is foglalkoztató, a belga bajnokságban jelenleg a 16. helyen szerénykedő együttessel.

Megkönnyebbült?

Azt azért nem mondanám – válaszolta Ibrahima Sidibe. – Most még vegyes érzéseim vannak. Örülök a belga lehetőségnek, de tudja, hogy van ez, nem szeretek búcsúzkodni. Túl érzelgős ember vagyok hozzá. Viszont azt sem tagadom, nem bánom, hogy végre eldőlt a sorsom.

Mindenáron elvágyott Magyarországról?

Igen. Szerettem Debrecenben futballozni, de most úgy éreztem, itt az ideje a váltásnak.

Pláne, hogy már ideérkezésekor is tudta: a Loki csupán ugródeszka a számára…

És így is lett. Szinte tökéletesen beigazolódtak a terveim, hiszen Debrecenben rengeteget fejlődtem, az első két évben rugdostam a gólokat, megmutattam, mire vagyok képes. Azt hiszem, annak idején jobb helyre nem is szerződhettem volna. Más kérdés, hogy az elmúlt ősz már nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. De úgy érzem, ebben nem csak én vagyok a hibás. El kell fogadni, nekem nem a védelem bal oldalán, hanem a csatársorban van a helyem.

Közölte ezt egyszer is Miroslav Beránekkel?

Nem. De mit mondhattam volna neki?

Ha nem csatárként számít rám, akkor nem vagyok hajlandó a csapatban játszani? Akkor az ősszel talán végig a kispadon ülök. Ezt

nem kockáztathattam meg.

Persze Herczeg Andrásnál minden bizonnyal ismét támadó lettem volna, de ezen már végképp felesleges keseregni. Maradjunk annyiban, valóban furcsa volt ez a fél év a számomra. Pedig ha az ősszel is lőttem volna tíz-tizenkét gólt, lehet, hogy most jobb csapatba szerződhettem volna.

Ha már szóba hozta:nem túl kis csapat a SintTruiden Ibrahima Sidibe számára?

Elégedett vagyok a kérőmmel. Tudom, nem ez a világ legjobb együttese, ám mégiscsak a belga élvonalban szerepel. Ugyan a csapat pocsékul áll a bajnokságban, a klub vezetői már a jövőt építgetik, és nagy célokat tűztek az együttes elé. Ebben az évben mindenképpen bent kell maradni az élvonalban, a következő idényben pedig ismét erős középcsapattá kell válnunk. Éppen ezért rajtam kívül több játékost szerződtettek, minden csapatrészbe érkeztek új labdarúgók.

Csak a rend kedvéért kérdezem: védő vagy csatár lesz?

Gondolhatja! Fontos, hogy újra támadhatok. Ezt már a tárgyalások elején tisztáztam. Ha nem így lett volna, most aligha lennék a Sint-Truiden játékosa.

Szerdán már Belgiumban van jelenése, így túl sok ideje valóban nem maradt a búcsúzkodásra.

Kedden még kint voltam a pályán, a délutáni edzést követően pedig mindenkitől elköszöntem . Jó lett volna legalább egy búcsúpartit összehozni, de erre most sajnos valóban nem jutott idő. A srácok megértették a döntésemet, hiszen mindenki belátta, fiatalabb nem leszek már, huszonhét évesen gondolnom kell a jövőmre, a családomra. De az biztos: Debrecen valóban örök szerelem marad a számomra.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
1 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
1 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
2 órája