Nagy falat volt a Viborg

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2008.01.14. 00:14
Címkék
Nem sikerült a bravúr: a Budapest Bank-FTC együttese kilencgólos vereséget szenvedett a dán Viborg otthonában, így csoportjában lemaradt a KEKszereplést érő harmadik helyről. A zöld-fehérek számára ezzel véget ért a nemzetközi kupaidény.

Ahogyan arra számítani lehetett, a Viborg klasszis triója, Bojana Popovics-Petrovics, Rikke Skov és a vb-gólkirálynő Grit Jurack is vállalta a játékot vasárnap délután a Budapest Bank-FTC ellen, amelynek legalább egy pontot kellett volna szereznie ahhoz, hogy odaérjen a KEK-szereplésre feljogosító harmadik helyre a D-csoportban. Az említett hármasból Popovics takaréklángon égett, és Jurack sem vitte túlzásba a játékot az első félidőben – a baj csak az, hogy nélkülük is hengerelt a dán sztárcsapat.

Noha Zsiga Gyula edző fegyelmezett és agresszív védekezést kért tanítványaitól, ebből nem sok valósult meg, a viborgi támadások zöme ugyanis góllal fejeződött be. A túloldalon Szucsánszki Zita sehogy sem találta el a kaput, Zácsik Szandra indiszponáltnak tűnt, és egyébként is kissé körülményesek voltak a ferencvárosi támadások, nem beszélve a két svéd bírónő jó néhány hajmeresztő ítéletéről.

A félidő derekán csaknem nyolcperces gólcsend „honolt” magyar oldalon, ezt a periódust 6–0-ra nyerte meg Tomas Ryde együttese. Ekkor Juhász Gabriella talált be (15–8), sőt ő szerezte a magyar bajnok következő két gólját is, érdemi változás azonban nem történt: a dánok gyors indításai, a túl puha védekezés, illetve a viborgi lövők szabadon hagyása gyakorlatilag megpecsételte a Ferencváros sorsát, így a félidőben 20–11-re vezettek a házigazdák.

A dán bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel vezető Viborg a 44. percben már 11 góllal elhúzott (24–13), vagyis a lényeges kérdések eldőltek. Az időnként tanácstalan és megszeppent csapat benyomását keltő zöld-fehérek az 53. percben Ida Björndalen gólja után már 12 gólos hátrányban voltak (36–24), végül 39–30-as vereséget szenvedtek, azaz elmaradt a bravúr: számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés, miután a negyedik helyen végeztek a D-csoportban.

Sovány vigasz, de nem sokon múlt a harmadik hely megszerzése. Leginkább talán azon, hogy november 16-án a Podgorica időn túli hetessel döntetlenre mentette a Viborg elleni mérkőzését. Ha az az egy pont ugyanis nem lgazdagítja a montenegróiakat, a végelszámolásnál most Zsiga Gyula együttese állna a harmadik helyen.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
5 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
5 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
5 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
5 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik