HÍREK

2008.01.11. 23:19
Címkék

Jones: hat hónap börtönJones: hat hónap börtön

ATLÉTIKA. Hat hónapos börtönbüntetésre ítélte pénteken az amerikai szövetségi bíróság Marion Jonest. Sydney ünnepelt sztárjának hamis tanúskodás miatt kell ilyen súlyosan bűnhődnie, pedig még az ügyész is megelégedett volna enyhébb ítélettel, próbaidőre bocsátással. Jones a hírhedtté vált BALCO-laboratórium ügyében folyó vizsgálat során vezette félre a hatóságokat, eskü alatt azt vallotta, hogy nem szedett doppingszereket. Mint később kiderült, több éven keresztül használta a laboratórium által kifejlesztett és sokáig kimutathatatlan teljesítményfokozókat, s tettét tavaly októberben elismerte.

Pistorius a végsőkig küzd

ATLÉTIKA. Nem adja fel a harcot Oscar Pistorius, aki a mozgáskorlátozottakért folytatott harcként kezeli az olimpiai indulásról a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel vívott csatáját. A dél-afrikai sprinternek térd alatt mindkét lábát amputálták, de mivel protézisével is versenyképesek az eredményei, elhatározta, elindul Pekingben az egészségesek versenyén. Ám a szervezet vizsgálatai alapján kiderült, hogy mechanikailag előnyt jelentenek a karbonszálas művégtagok, ezért hétfőn várhatólag úgy döntenek, hogy nem indulhat. Pistorius azonban jelezte: fellebbez a döntés ellen, és ha kell, a legfelsőbb bíróságig viszi az ügyét. „A mozgáskorlátozott sportolók érdekeit képviselem, nem hagyhatom, hogy félreállítsanak. Egy szervezet nem tilthat ki az eseményeiről amiatt az eszköz miatt, amely nélkül nemhogy futni, járni sem tudnék” – mondta a 400 méteres síkfutásra készülő Pistorius.

Rekordmezőny a Bocskain

ÖKÖLVÍVÁS. Szerdától szombatig rendezik Debrecenben az Oláh Gábor Utcai Sportcsarnokban az 52. Bocskai István-emlékversenyt. Kontinensünk – az Európa-bajnokságokat leszámítva – legjelentősebb ökölvívó-eseményén a teljes magyar élgárda szorítóba lép, plusz mintegy kilencven bokszoló vendégként. Az emlékverseny főpróba a február 24-én kezdődő pescarai olimpiai kvalifikációs torna előtt, amelyre több súlycsoportban is válogató a Bocskai – a magyar keret számára mindenképpen. A hírek szerint a 64 kilós súlycsoport junior-világbajnoka, Bacskai Balázs egy kategóriával feljebb indul, de máshol is elképzelhető súlycsoportváltás.

Legfrissebb hírek

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
3 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
29 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
36 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
36 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája