Bajnokot vert a Pistons

I. SZ.I. SZ.
2008.01.11. 23:19
Címkék

Boston, Dallas, San Antonio. Egymás után e három csapat ellen lépett pályára a Detroit, és az első két találkozó után úgy tűnt, ez a sorozat még a Pistons számára is túl nagy falat. A Celticstől hazai pályán 92–85-re, Dallasban 102–86-ra kapott ki Flip Saunders együttese, amely a Mavs elleni összecsapás másnapján a címvédő San Antonióhoz látogatott. Rasheed Wallace, aki a Portland csatáraként 2004-ig számos nagy meccset játszott a Spurs ellen, viszszaidézte a régi szép időket, és 23 ponttal, valamint 15 lepattanóval tízpontos győzelemre (90–80) vezette csapatát. A Spurs mostanában takaréklángon ég, egymás után a második meccsét veszítette el, pedig már mindkettőn játszott a sérüléséből felépülő Manú Ginóbili is.

Legfrissebb hírek

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
5 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
31 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
38 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
38 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája