Wright-Phillipsnek köszönhető a siker

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
2008.01.09. 00:41
Címkék
Hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Chelsea az Everton ellen a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén, ám a hazaiak még nem érezhetik magukat nyeregben. A címvédő Stamford Bridge-i veretlensége nem forgott veszélyben, még úgy sem, hogy John Obi Mikel kiállítása miatt csaknem a teljes második félidőt emberhátrányban játszották.

„Kivezetni a csapatot a Wembley be, talán ez lenne a legjobb dolog pályafutásom során” – mondta a Ligakupa fináléjára utalva a Chelsea–Everton elődöntő első mérkőzése előtt Phil Neville, a liverpooliak válogatott védője. Ettől függetlenül kezeljük értékén a második számú angol kupasorozatot, inkább annak fényében olvassuk a mondatot, hogy a hátvéd hiába nyert korábban a Manchester United játékosaként egy Világkupát és Bajnokok Ligáját, három FA-kupát, valamint hat bajnoki címet, Ligakupa-sikert még nem ünnepelhetett, illetve hogy a Premier League-ben hatodik helyezett Evertonnak ez lehetne az egyetlen trófeája a szezonban.

És ha már azt említettük, hogy második számú kupáról van szó, rögtön jelezzük is, a Chelsea is a második számú garnitúrával vette fel a harcot a Stamford Bridge-en: Michael Essien, Didier Drogba és Salomon Kalou már az Afrika Nemzetek Kupájára készül, John Terry, Frank Lampard, Andrij Sevcsenko és Peter Cech pedig sérülés miatt nem léphetett pályára. Azt pedig, hogy John Obi Mikel a pályán lehetett, a nigériaiaknak köszönhették a londoni kékek, az afrikai szövetség ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy a középpályás csak később csatlakozzon a nemzeti csapathoz. Nagy köszönet nem volt a légiós játékában, az 55. percben ugyanis keményen odalépett hősünknek, Phil Neville-nek, így jogosan állították ki.

Igaz, ekkor már Shaun WrightPhillips szép tekerésével 1–0-ra vezetett a Chelsea.

Az Everton viszont sokkal hálásabb lehet a nigériai futballpotentátoknak, mivel a válogatottnál szintén érdekelt Yoseph Yobo és Yakubu Aiyegbeni is maradhatott, utóbbi pedig nagyszerű lövéssel egyenlített.

A hajrában azonban mégsem tudta kihúzni döntetlennel a vendégcsapat, mert a Shaun Wright-Phillips elől menteni igyekvő Joleon Lescott öngólt fejelt.

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán vendégszerepel az idegenben még veretlen ETO FC

Labdarúgó NB I
11 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
2 órája