Nem félnek a versenyzők

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.01.08. 12:28
Címkék

Menekülniük kell, illetve kellene Eldoretből az olimpiára készülő atlétáknak. A Kenyában az elnökválasztás után kitört zavargások gócpontja az országnak éppen az a területe, ahol az atlétikai szövetség felépítette világhírű edzőtáborát. A legjobb kenyai futók az év nagy részében ott készülnek, és nincs még egy helye a világnak, amely annyi olimpiai és világbajnoknak lenne az otthona . Most azonban veszélyessé vált az élet. A december utolsó napján tévedésből agyonvert Lucas Sang – tagja volt a Szöulban győztes 4x400as váltónak –, valamint a kővel fejen dobott 2007-es maratoni világbajnok, Luke Kibet esete miatt a menedzserek arra próbálják rávenni versenyzőiket, hogy hagyják el a térséget. A legtöbb futó azonban nem hajlandó erre, mert ilyen helyzetben nem hagyhatja védtelenül a családját. Az edzésekkel mindenesetre leálltak, igyekeznek lakásuk falai között maradni, nem tudnak készülni a közelgő mezeifutó-világbajnokságra, illetve az olimpiára. A Nemzetközi Atlétikai Szövetségben nemcsak a futókért, hanem a szervezet munkatársaiért is aggódnak. Anna Legnani szóvivő elmondta: napok óta nem tudják felvenni velük a kapcsolatot. A zavargások kezdete óta csaknem ötszáz embert öltek meg Kenyában.

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán vendégszerepel az idegenben még veretlen ETO FC

Labdarúgó NB I
11 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
2 órája