Egyre nagyobb az önbizalma

2008.01.08. 12:28
Címkék

Mikor értesült róla, hogy teljes jogú tagja a keretnek?Mikor értesült róla, hogy teljes jogú tagja a keretnek?

A decemberi összetartás alkalmával beszélt velem Godova Gábor kapitány, és akkor jelezte, a továbbiakban is számít rám. Most még négyen vagyunk kapusok, nagyon bízom benne, hogy a szűkebb keretnek is tagja lehetek.

A válogatott és a reménybeli olimpiai szereplés miatt döntött nyáron a visszatérés mellett?

Akkor még eszembe sem jutott az olimpia és a válogatott. Nagyon hiányzott a játék, és kapóra jött az OSC megkeresése. Korábban álltam kapuba, mint terveztem, de úgy ment a védés, hogy elkezdett foglalkoztatni a válogatottság.

Milyen esélyeik lehetnek az imperiai selejtezőn?

Nem lesz könnyű a selejtező. Tulajdonképpen ugyanazt kell elérni, mint Athén előtt, szintén Imperiában. Ha ezúttal is legyőzzük a spanyolokat, jó esélyeink lehetnek. Persze most még azzal foglalkozom, hogy bekerüljek a csapatba.

Nagyon visszafogottan beszél a saját szerepéről, noha sokan biztosra vennék a szűk keretbe való bekerülését.

Az utóbbi időszaknak köszönhetően egyre nagyobb az önbizalmam, ettől függetlenül még nem érzem úgy, hogy tuti helyem van az együttesben.

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán vendégszerepel az idegenben még veretlen ETO FC

Labdarúgó NB I
9 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
2 órája