Kálovics jó úton halad

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 23:10
Címkék

Az olaszországi Legnanóban folytatta jó szereplését az olimpiára készülő Kálovics Anikó. A Zalaszám ZAC hosszútávfutója minden hétvégén rajtol nagyobb nemzetközi versenyen, ezúttal mezei futásban indult. A terep nem volt számára kedvező, mert a napokon át tartó havazás és eső feláztatta, sárossá tette a pályát, Kálovics viszont elsősorban a száraz, kemény talajon fut jól. Ennek ellenére egyedül ő tudta tartani a lépést a brit Kate Reeddel, s a hat kilométeres viadalon 20:13 perccel másodikként ért célba. Helyezése azért különösen dicséretes, mert mezeifutó-versenyeken csak a március 16i római maratonira való felkészülés jegyében indul. Még kétszer – Edinburgh-ban és Sevillában – rajtol mezőn, majd dél-franciaországi edzőtáborozás után célba veszi az országos maratoni rekordot (2:28:50). Kálovics tavalyelőtt Carpiban futott már ennél jobb időt (2:26:44), de az ottani pálya nem felelt meg minden előírásnak (a rajt és a cél közötti szintkülönbség a megengedettnél nagyobb volt), ezért eredményét nem hitelesítették.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik