buktatóit ismerteti. Most sok kal szomorúbb mondanivalója akadt.
„Konkrét fenyegetést kaptunk terroristacsoportoktól, ezért nem rajtoltathatjuk el a mezőnyt. Nincs más választásunk” – mondta a versenyt szervező ASO első embere. Majd hozzátette: az ASO számára nagyon fontos, hogy mindenkit biztonságban tudjon, a helyi lakosságot, a versenyzőket, a szervizeseket és az újságírókat egyaránt. Erre azonban most nem volt garancia.
„A Dakar szimbólum, és semmi sem rombolhatja le a szimbólumokat” – mondta Lavigne befejezésül, biztosítva mindenkit arról, hogy folytatják a munkát, és jövőre újra lesz Dakar… Csalódott arcok a nézőtéren. Ők most akartak versenyezni. Egész évben erre készültek, és most mehetnek haza. Jó néhány széksor volt, amelyben nem mozdultak az emberek. Aztán nagy nehezen elkezdtek szedelőzködni, és elindultak kifelé. De a legtöbben még a lépcső aljában is megálltak beszélgetni, tán abban a reményben, hogy valaki azt mondja: nem is igaz, csak tréfa volt az egész.
De nem volt tréfa, sőt még csak humoros sem.
Egy cseppet sem.
Körülbelül háromezer ember érezhette úgy (joggal), hogy elvették a játékát. Ráadásul ez nem filléres kisvasút, hanem meglehetősen drága mulatság.