Különlegességek a francia stílus híveinek (folytatás)
gás talán legmodernebb sta dionjában készültek a bajnoki mérkőzésre – barátságban. Barátságban, hiszen az Arsenal a West Ham United legutóbbi győzelmének köszönheti elsőségét a tabellán (a „kalapácsosok” az akkor még éllovas Manchester Unitedet győzték le 2–1-re). Persze az Arsenal sikeressége nem a véletlen műve: amióta Arsene Wenger forradalmasította csapata játékát, egész Európában „terjed az arsenalizmus”, és az elhivatott szurkolást minőségi futballal és irigylésre méltó eredményekkel hálálja meg a gárda – ezt mindenki elismeri.
A városi derbin is csak akkor tapasztalhattunk kisebb vitát, amikor a vendégtábor kórusban jelezte értetlenségét s egyben elégedetlenségét, hogy tíz perccel a kezdés előtt miért bukkant elő nyolc locsolófej a gyeptéglák közül, és vizezte fel a talajt. Nos, a választ gyorsan megkaptuk: a hazaiak tulajdonképpen az első támadásukból gólt szereztek, miután Cesc Fábregas centerezését követően az előző fordulóban az Everton ellen duplázó horvát állampolgárságú támadó, Eduardo da Silva mellre vette a labdát, majd fordulásból a bal alsó sarokba lőtte. A folyamatos tapsolás közben két alkalommal pattant talpra és ünnepelt a hatvanezres publikum az első félidőben: előbb Emmanuel Adebayor növelte tizenegyről tizenkettőre bajnoki találatainak számát, majd a sérülés miatt cserét kérő, korábban kilenc évig az „ágyúsoknál” légióskodó Freddy Ljungberget kísérte óriási tapsvihar az öltözőbe.
Az Emirates Staidonban nehéz olyan pontot találni a lelátón, ahonnan rosszul látni a pálya bármely szegletét, így aztán a VIP-páholyból is tökéletesen kivehető volt a csapatok szerkezete, játéka: több élvonalbeli együttes megfigyelője is nyakát nyújtogatva feszengett a bőrfotelben, s körmölte szorgalmasan mind az Arsenal, mind pedig a West Ham különféle formációit, szabadrúgás- és szögletvariációit. Megtudtuk, hogy a BL-nyolcaddöntőben az Arsenalra váró AC Milan is küldött szakembert a londoniak meccsére, és a számunkra szinte parancsba adott diszkréciót megőrizve annyit megtudtunk az olasz megfigyelőtől, hogy főleg Emmanuel Adebayortól tartanak, akit remek fizikai adottságokkal áldott meg a sors, és a labdával is igen jól bánik. S bár az előkelő vendégként jegyzett drukkerek nem ugrálhattak fel a két hazai gólnál, fantasztikus élménnyel gazdagodtak a kilencven perc során, s vonultak be a lefújást követően az éttermi részre, és fogyasztották el a különleges finomságokat. Francia konyha ide, Don Perignon pezsgő oda, még mindig Arsene Wenger az első számú kedvenc – a VIP-páholyban és az ultrák között egyaránt.
