Szellemi Világjátékok

B. R.B. R.
2007.12.28. 22:45
Címkék

Két hónappal a pekingi olimpia után, 2008 októberében szintén a kínai fővárosban rendezik meg az első Szellemi Világjátékokat. A Magyar Sakkszövetség tájékoztatása szerint a meghívásos eseményen a sakkon kívül a bridzs, a go és a dámajáték is szerepet kap. A sakkozók – a bridzselőkkel karöltve – hosszú évek óta küzdenek azért, hogy a szellemi sportok is felkerüljenek az ötkarikás programra. E célból alakult meg 2005 júniusában a Szellemi Játékok Szövetsége, a sakk, a bridzs, a go és a dámajáték nemzetközi szövetségének részvételével. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) – amely 162 tagországával és többmilliós versenyzői létszámával a világ egyik legjelentősebb civil szervezete – közvetlen kapcsolatot épít a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Jacques Rogge NOB-elnök ígéretet tett rá: támogatja, hogy a nemzeti sakkszövetségek hazájuk ötkarikás szervezetének tagjai lehessenek. A Magyar Sakkszövetség 2007 tavaszán a MOB-tól állandó megfigyelői és tanácskozási joggal bíró státust kapott, a sportág hazai vezetői biztosak benne, hogy a sakk idővel olimpiai sportág lesz.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
13 perce

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
17 perce

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
50 perce

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
8 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
8 órája