Nincs pénz, ezért széthullik a MAFC

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.12.28. 22:45
Címkék
Rossz hírek érkeztek Újbudáról: súlyos pénzügyi gondokkal küzd a férfibajnokság egyetlen fővárosi csapata, a nagymúltú MAFC. Emiatt el kell engednie legjobb játékosait, de a bajnokságtól nem áll szándékában visszalépni.

„Számunkra az új esztendő amatőr alapokon kezdődik – mondta szomorúan Horváth Frigyes, a műegyetemisták elöljárója, aki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségi tagja is. – A profi csapat működtetésének feltételeit jövőre nem sikerül teljesíteni, mert a Fővárosi Önkormányzat támogatására nem számíthatunk, pedig erre korábban ígéretet kaptunk, így nem állt össze a megfelelő szponzori háttér. Természetesen nem adtuk fel, nem adjuk fel, és bár a mostani gondjainkkal nem tudtunk eredményesen megküzdeni, Újbudán még mindig komolyak a tervek. A jó szándék azonban itt már kevés.”

Nem is olyan rég, december 3-án még a kosárlabdázás városa címet vehette át a MAFCosok székhelyéül szolgáló XI. kerület polgármestere, Molnár Gyula Berényi Jánostól, az MKOSZ elnökétől... Utána nem sokkal szép győzelmet aratott a gárda a Vásárhely elleni alsóházi találkozón, és egyébként is, összességében kifejezetten jól szerepelt, mert négy riválisát is megverve, a tizedik helyen található jelenleg a tizennégy csapatos mezőnyben. Otthonában, a Gabányi-sportcsarnokban rendre telt ház előtt játszott a MAFC, amely idénybeli öt hazai meccséből mindössze egyet vesztett el.

Most viszont elveszíti legjobb játékosait, mert a vezetők kihirdették, hogy aki el tudja adni magát, szabadon távozhat. Az amerikai légióstrió (öszszesen 45.5 pont átlagban) ennek megfelelően vissza sem jön az ünnepek után, hacsak nem szeretne valamelyik tagja kedvtelésből Budapesten kosarazni, és hallani a negyvenszeres válogatott Góbi Henrik elmeneteléről is. Ő információink szerint már el is fogadta a Szolnoknak az ajánlatát – a bajnokság címvédője ezek szerint vele kívánja pótolni a lengyel Miroszlaw Lopatka elküldésével keletkezett űrt a centerposzton, ráadásul visszaigazolta korábbi légiósát, Donatas Sabaliauskast, a litván második vonalból.

Visszatérve a MAFC-ra, jöhetnek a fiatalok, a helyzet tehát hasonló, mint az előző évadban a Debreceni Vadkakasoknál volt, amely szintén menet közben került anyagilag padlóra. Pozitívum a jelenlegi szituációban, hogy a fővárosiak legalább nem hitegették játékosaikat, viszont aligha tartják őket ilyen korrekteknek azok a klubok, amelyek kikaptak tőlük az őszi szezon eddigi időszakában, amikor még veszélyes ellenfélnek számított Dinnyés Attila társulata. Mostantól pedig könnyű préda... Ahogy Horváth Frigyes fogalmazott, az amatőr játékosok is „begyűjthetik” a vereséget, mint a profik, csak olcsóbban. S ki tudja, mit hoz a jövő: még az is elképzelhető, hogy az alsóházi rájátszásig pénz áll a házhoz...

Akkor pedig némi menet közbeni erősítéssel még mindig ki lehet vívni a bentmaradást az Uniqa NB I A-csoportjában.

Legfrissebb hírek

Bartucz is betalált – egyre jobban játszunk Ferizajban

Kézilabda
1 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
7 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
17 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
21 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
22 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
32 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
46 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
53 perce