Nagyon hamar eldőlt

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.26. 22:04
Címkék
Nyolc és fél perc alatt eldőlt az Alba Volán sorsa: ennyi kellett a Klagenfurtnak, hogy biztossá tegye győzelmét a magyar csapat ellen.

Miközben az Erste Bank Liga alapszakaszának vége felé a Volánnak már a helytállás és az esetleg elrabolt egy-két pont mellett inkább az alsóházi rájátszásra való felkészülés a célja, a fehérváriak szerdai, 33. fordulóbeli vendéglátója, a Klagenfurt még javában küzd azért, hogy ott lehessen az első hatban a végelszámolásnál. A lendületben lévő (utóbbi tizenkét meccséből tízet megnyerő) KAC-nál úgy is vélték, a cél eléréséhez kötelező hozni a magyarok elleni találkozót, míg Ted Sator, a Volán mestere nehéz meccsre számított, főleg miután csapatának a finn asszisztmestert, a sérült Toni Sihvonent is nélkülöznie kellett. Így ugyanis – bármennyire is szerette volna az amerikai szakember – nem sok esély volt arra, hogy megoldódna a fehérváriak fő problémája, a hátsó sorok gólképtelensége.

Aztán mire alaposan végiggondolhattuk volna az edző szavait, gyakorlatilag vége is lett a találkozónak.

Hiába kezdett bátran a Volán, Gröschl Tamást két perc után kiküldték, emberelőnyben pedig a KAC új szerzeménye, a svéd Pär Arlbrandt végigkígyózott a vendégvédelmen, és Budai kapujába lőtt. Két perc múlva emberhátrányban is betaláltak a hazaiak, majd Gregor Hager egyenlő létszám mellett is eredményes volt – nyolc és fél perc elteltével hárommal vezetett a KAC.

Ted Sator jobb híján kapust cserélt, és ifjabb Hetényi Zoltán nem okozott csalódást: egyik lövést a másik után hárította (összesen 34-et, nemegyszer bravúrral), miközben a Volán jobbára futott az osztrákok és az eredmény után. Kurt MacSweyn a végén ugyan még szépített (végre egy gól a harmadik sorból…), de a KAC biztosan őrizte előnyét, és értékes győzelmet aratott. A magyar együttes pedig abban bízhat, mivel játszott már jobban, fog is még – bár a következő, pénteki innsbrucki meccs sem lesz sétagalopp.

Legfrissebb hírek

A korábban is alkalmazott taktikával „cserkészi be” Huijsent a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 perce

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
35 perce

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
38 perce

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
47 perce

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
1 órája

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
1 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik