„Szörnyű mérkőzés”

2007.12.23. 00:25
Címkék

A szegedi kapitány, Fürész Emőke sérülés, a Sopron első embere, Eördögh Edit pedig betegség miatt nem lépett pályára. Az elején a karácsony jegyében mindkét csapat rengeteg dobóhelyzetet ajándékozott ellenfelének. Hazai oldalon a három triplát dobó Károlyi Andrea, valamint Olekszandra Gorbunova, a szegedieknél pedig Milena Tomova és Kajdacsi Judit élt leginkább a felkínált lehetőségekkel. A második szakasz közepén 8–0-s hazai attak formájában mutatkozott meg, mit ér a hosszabb soproni kispad. A térfélcsere után Szlimák Hajnalka triplaparádéját figyelte döbbenten az MKB Aréna közönsége, amellyel a Szeged egy pontra feljött. A hangulat feszültté vált, de Németh Bernadett és Honti Kata kosaraival szuszszanásnyi előnyhöz jutott a Sopron, majd Jelena Milovanovics gondoskodott arról, hogy állandósuljon a tíz pont körüli különbség. A Szeged azonban nem adta olcsón a bőrét, Szlimák Hajnalka és Ivelina Vrancseva jóvoltából a végjátékra újfent szoros lett a mérkőzés. Összességében az MKB a vártnál jóval nagyobb ellenállásba ütközött, a szegediek felszabadultan, remek dobóteljesítményt nyújtva játszottak, és vereségük ellenére is dicséretesen küzdöttek a bajnok és kupagyőztes otthonában.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
12 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
19 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
21 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
21 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
34 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
42 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
54 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
56 perce