A tehetség nagy esélyt kapott

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2007.12.23. 00:25
Címkék

Noha Futács Márkó, a Nancy támadója idehaza izgulta végig csapata Lyon elleni rangadóját (írásunk a 8. oldalon), elképzelhető, hogy a jövőben a pályán is részese lehet a klub sikereinek. Jelenleg ugyanis a 17 esztendős légiós a francia bajnokságban második helyen álló AS Nancy ligacsapatában szerepel, de valószínűsíthető, hogy januárban és februárban lehetőséget kap a felnőttek között, mégpedig a Ligakupa-mérkőzéseken.

A fiatal támadó pályafutása tehát meredeken ível felfelé, hiszen jó egy évvel korábban, 2006 nyarán a Ferencvárostól szerződött a piros-fehérek U18-as csapatához, ahol a lehető legrövidebb időn belül bizonyította tehetségét. Tinédzser kora ellenére profi gondolkodású játékos, aki nem megszeppent kölyökként futballozott a két évvel idősebb játékosok között, és huszonegy bajnokin tizennyolc gólt szerzett. A kimagasló teljesítmény gyorsan felkeltette a Nancy vezetőségének figyelmét, és az idén nyáron átvezényelték a klub ligacsapatához, ahol ugyan csak tizenegy mérkőzésen kapott lehetőséget, de így is ötször betalált az ellenfelek kapujába.

A támadó január másodikán nagy reményekkel utazhat viszsza Franciaországba, hiszen Pablo Correa, a csapat uruguayi vezetőedzője jelezte, a Ligakupában mindenképpen lehetőséget ad a klub fiatal tehetségeinek, köztük Futács Márkónak. S ez nem csupán ígéret, ugyanis a Nancy afrikai légiósai január 20. és február 10. között Ghánában, az Afrikai Nemzetek Kupáján futballoznak majd.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik