Sopron: új évi nehézségek

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 00:27
Címkék

Az MKB-Euroleasing Sopron kosarashölgyei a Fenerbahce ellen idegenben legfeljebb tíz ponttal kaphattak volna ki ahhoz, hogy az egymás elleni öszszevetésben ők legyenek a jobbak. Isztambulban azonban a helyiek fizikailag felőrölték a magyar csapatot, Székely Norbert tanítványai nem tudták teljesíteni a célt, elsősorban rossz dobószázalékuk miatt. Az MKB 17-tel kapott ki, így Károlyi Andreáék ünnepét beárnyékolja a tudat, hogy januárban le kell játszaniuk hátralévő három csoportmeccsüket.

Attól, hogy az A-csoport első két helyének valamelyikén végezzenek, elég távol kerültek szerdán. Az első helyen trónoló, még veretlen CSZKA Moszkva elérhetetlen, a második Fenerbahce elcsípéséhez a kedvezőtlenné váló egymás elleni mérleg miatt tulajdonképpen mindhárom hátralévő meccsen nyerniük kellene. Ez elég kemény diónak ígérkezik, mivel előbb Nápolyba utaznak, majd a Rigát fogadják, zárásként pedig következik az igazi kihívás: a CSZKA elleni moszkvai fellépés. Egyetlen vereséggel matematikailag is elveszne a lehetőség, hogy a nyolcaddöntőben hazai pályán kezdhessenek, ami azt jelenti, hogy ha mindkét fél megnyerné a hazai összecsapást az egyenes kieséses párharcban, a Sopronnak idegenben kell megvívnia a sorsdöntő, harmadik mérkőzést. A legjobb 16 közé a jelenlegi helyzet szerint valószínűleg harmadikként (amiért szintén keményen kell majd küzdeni) vagy negyedikként érkező soproniak a B-csoport első vagy második helyezettjét kaphatják majd. „Odaát” a Jekatyerinburg a favorit, a második helyre pedig a Bourges, a Wisla Kraków és a Salamanca pályázik…

Az MKB helyzete nem éppen irigylésre méltó, így különösen jól jön, hogy az Euroligára szerződtetett horvát Iva Sliskovic térdoperációja után a jelek szerint felépült. A Fenerbahce ellen ugyan csak nyolc pontig jutott a 195 centis játékos, de csak tíz percet kapott. A centerjátékban tehát javulhat a Sopron – ami nagyon kellene, hiszen például Isztambulban is a palánk alatti eredménytelenség volt a 17 pontos vereség egyik fő oka. Akárcsak korábban Rigában.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 perce

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
30 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
43 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
51 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
1 órája

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik