Pucoválás

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 22:50
Ezerszeres elnézést, hogy már megint a Béla zöldségessel jövök, de a derék piacos feszes rendet tart a standján: van hámozott krumpli zacskóban a pulton, középtájt; van hámozatlan a jobb sarokban; van répa, retek, mogyoró; nála tán még a mérleg nyelve sem billen el (egyre gyakoribbak az ellenőrzések), és a nap végén forintra pontos elszámolás készül. Ezt hívják profizmusnak a Bosnyák téren.

A futballban persze más a módi. Az FC Fehérvár új tulajdonosa, Garancsi István néhány szakembert megbízott azzal, hogy vizsgálja át a futballcsapatot működtető kft. irattárát, kukkantson bele a kasszába, a könyvelésbe, mégis mi a helyzet. Az üzletembert képviselő ügyvéd, dr. Gál András Levente ezután őszintén megmondta: ő még olyan káoszt sehol sem látott, mint Fehérváron, pedig jó néhány szétesőben lévő cég átvételében közreműködött már

Számlák, szerződések hiányoznak. Kérdés tehát, az év végéig még hátralévő néhány napban sikerül-e egy hasas iratrendezőben összegyűjteni minden fontos iratot, ha másért nem, hát azért, mert Garancsi István – a hozzánk eljutó hírek szerint – szinte vakon letett 63 millió forintot csak azért, hogy továbbra is élvonalbeli maradhasson a licencétől egyelőre megfosztott csapat.

Azonban az embert mellbe vágja az egyenleg, amely a fehérvári futball veszteségéről árulkodik: összeségben egymilliárd forint, míg egy szűkebb számítás szerint csak a klublicenc újbóli megszerzéséhez 172 milllió hibádzik. Ha az ügyvéd hüledezik ezen tétel kapcsán, mi rögvest ájuldozhatunk, s újból csak azt kérdezhetjük: milyen ördögi módon hízott meg így röpke fél év alatt a tartozási számla, hogy a pokolba kaphatott indulási licencet az az egyesület, amelyiknek ezek szerint semmiféle anyagi fedezete nem volt?

Annyi baj, bánat, hamisság szőtte, szövi át a magyar élfutballt, hogy az ember most már összerakja a két kezét, hogy valaki a fehérvári irodák fiókjaiban találja meg azokat a francos papírokat, pucoválja ki, ami piszkos, és a fehérvári foci legyen az, ami régen is volt: szerethető, élvezhető. Tisztességes.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik