Javította hibáját

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 23:08
Címkék
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte meg pénteken a Sankt Anton-i lesiklást. A Karl Schranz-pályán tengerentúli napot tartottak, ugyanis két amerikai és egy kanadai síző állt fel a dobogóra.

Vajon ki fogadott volna Lindsey Vonn győzelmére (leánykori nevén Lindsey Kildow-ra) a pálya felső szakaszán?! Az amerikai síző ugyanis egy buta hiba miatt a pálya tetején már majdnem elveszítette a versenyt, ám végül sikerült úgy összekapnia magát, hogy a legjobb idővel ért célba a kanadai Kelly Vanderbeek és az amerikai Julia Mancuso előtt.

Vonn pályafutása kilencedik Világkupa-győzelmét ünnepelte (pontosan ennyi elsősége volt egykor a legendás Picabo Streetnek), ebben a szezonban pedig már másodszor győzött lesiklásban, és formáját látva nem botorság kijelenteni: jó eséllyel pályázik a szakági Világkupa-győzelemre is.

„Nem tudom, mi történt a pályán, hiszen a felső szakaszon rengeteget hibáztam, nem gondoltam volna, hogy én érem el a legjobb időt – magyarázta a versenyt követően Vonn. – Ez egyszerűen hihetetlen! Az első öt kapu után úgy gondoltam, vége… De szerencsére sikerült higgadtnak maradnom és mindent beleadnom a célig.”

Vonn az Egyesült Államok 175. Világkupa-győzelmét szerezte meg, míg a kanadai Kelly Vanderbeek pályafutása legjobb eredményét érte el a pénteki a második hellyel.

„Nem számítottam erre az eredményre, hiszen a héten nagyon gyenge edzéseket futottam” – ismerte el a kanadai síző, aki legutóbb 2006 decemberében Lake Louise-ban állhatott dobogóra, amikor szuper óriás-műlesiklásban a harmadik lett. Julia Mancuso a szezon során másodszor végzett dobogós helyen, az óriásműlesiklás olimpiai bajnoka reménykedhet, hogy ez a verseny meghozta számára az áttörést. Hogy mi a helyzet az osztrákokkal?

A legjobb versenyzőjük az ötödik helyen végző Maria Holaus volt (ő szerdán Sankt Antonban ünnepelte a 24. születésnapját), a többiekhez hasonlóan ő is hibázott a pályán.

Érdekesség, hogy sokak szerint minden idők legnehezebb, legtechnikásabb lesiklópályáját tűzték ki pénteken a Karl Schranz-pályán – amit az bizonyít, hogy szinte senkinek sem sikerült hiba nélkül teljesítenie a versenyt. Leginkább a Rossignol lécek érvényesültek: a legjobb négy között hárman (Vonn, Mancuso és a negyedik helyezett svájci Aufdenblatten) is ebből az „istállóból” kerültek ki. Szombaton szuperkombinációs versennyel folytatódik a Világkupa, ebben a számban jó eséllyel állnak rajthoz az osztrákok: elsősorban az összetett címvédő Nicole Hosp, no és Marlies Schild.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
9 perce

A Tatabánya ellen szakadt meg a Gyirmót nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
15 perce

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
16 perce

Visszavágott az őszi vereségért a Mezőkövesd a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
17 perce

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
26 perce

Románia kis híján lemaradt; Ausztria szoros csatában győzött – kialakult a férfi kézilabda Eb teljes mezőnye!

Kézilabda
41 perce

Az Inter a szakadó esőt és a Torinót is legyőzte, tovább harcol az olasz bajnoki címért

Olasz labdarúgás
45 perce

Egy góllal megverte a DAC a nagyszombatiakat

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik