Csodacsaták reményében

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 00:27
Címkék
Immár egy hete befejeződtek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei, de a futball-lázban égő Európa még karácsony előtt, pénteken megtudhatja, milyen párosításban folytatódik jövő februárban a sorozat.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását még a karácsonyi ünnep előtt, péntek délben rendezik az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) székhelyén, a svájci Nyonban.

A nyolcaddöntő már egyenes kieséses szakaszt jelent, vagyis az összesorsolt együttesek két mérkőzést játszanak egymással, a negyeddöntőbe jutás e találkozók összesített eredménye alapján dől el, február 19–20-án és március 4–5-én.

Mielőtt még azt gondolnánk, hogy ebben a körben bármelyik gárda összecsaphat bármelyikkel, csalódást kell okoznunk, az UEFA ugyanis szigorú irányelveket határozott meg a sorsolásra, amelyek a következők: az egy ország szövetségéhez tartozó csapatokat nem lehet összesorsolni; ugyanazon csoport első és második helyezettje nem kerülhet össze a nyolcaddöntőben; a csoportok győztesei nem játszhatnak egymás ellen ebben a körben; a csoportmásodikok nem léphetnek pályára egymás ellen; illetve a második helyezettek hazai pályán kezdik majd a nyolcaddöntőt.

Miután egy héttel ezelőtt kialakult a BL legjobb tizenhat együttesének mezőnye, kiderült, hogy eget rengető meglepetés nem született. Habár több csoportmeccs végeredménye a „meglepő” kategóriába tartozott (csak hogy néhányat említsünk: a Rosenborg oda-vissza legyőzte 2–0-ra a Valenciát, a Sahtar előbb a Celticet, majd a Benficát tréfálta meg, a Liverpool kezdeti botladozásairól már nem is beszélve…), kivétel nélkül a már korábbról jól ismert elitcsapatok készülhetnek a folytatásra.

Játék csupán, de végiggondoltuk, milyen párosítások alakulhatnak ki pénteken Nyonban. Ha kedvez a sorsolás a labdarúgás szerelmeseinek, újból létrejöhet a legutóbbi két BL-sorozat fináléjának párosítása – ha nem kedvez, akkor a későbbiekre maradnak a jobb meccsek…

Kezdjük a 2006–2007-es évaddal. Az idén május 23-án, Athénban lejátszott döntő két résztvevője, az olasz Milan és az angol Liverpool máris találkozhat. A szigetországiaknak lenne miért törleszteniük, amiért 2–1-es vereséget szenvedtek – elsősorban a sokadvirágzását élő Filippo Inzaghi gólveszélyessége miatt, hiszen a támadó szerezte a milánióak mindkét gólját.

Nosztalgiázzunk tovább.

Kétezer-hat május 14-én Párizsban a spanyol Barcelona csapott össze az angol Arsenallal. Emlékezetes finálé volt az akkori: habár az „ágyúsok” német kapusát, Jens Lehmannt a 17. percben kiállította Terje Hauge játékvezető, mégis az angolok szereztek vezetést Sol Campbell fejesével. Ám a döntés az utolsó negyedórára maradt, amikor a jól cserélő Frank Rijkaard együttese előbb a 76. percben Samuel Eto’o góljával egyenlített, majd Juliano Belletti révén megadta a kegyelemdöfést a szigetországiaknak (2–1).

Természetesen ezúttal is nagy csatákról álmodozunk – ám hozza bárhogyan a sors (illetve a szerencse), a Bajnokok Ligája február 19-i folytatása, a nyolcaddöntő remek futballcsemegének ígérkezik – igazi ki-ki meccsekkel.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
6 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik