Nem bírták erővel

Vágólapra másolva!
2007.12.20. 00:36
Címkék

A Kométa-Kaposvár számára nagy volt a tét, rangos nemzetközi kupában verekedhette volna be magát a nyolc közé. A hazai gárda szervezett csapatjátékkal nemcsak hozta az első szettet a montenegrói Budvanska Rivijera Budva ellen, hanem remekül folytatta a második felvonásban is. Látványos labdamenetek után ez a játszma is a kaposváriaké lett, miután 23–22nél Kántor az ellenfél ziccerhelyzetében, sorsdöntő pillanatban pontot mentett. A harmadik szett hozta a legnagyobb küzdelmet, ám szépített a Budvanska. A vendégek fokozatosan magukra találva, magabiztosan játszva egyre többet kezdeményeztek a sokat rontó Kométa ellen, és egyenlítettek is. A sorsdöntő, ötödik játszmában már ismét kezdő hatosával játszott a Kaposvár, amely hiába haladt egy darabig fej fej mellett a Budvanskával, a nagy taktikai csatában ismét a házigazda fáradt el jobban. 10–11-nél hirtelen összeroppantak a somogyiak, így elmaradt a remélt aranyjátszma, amelyet hazai győzelem esetén rendeztek volna a párharc eldöntésére – a montenegrói együttes kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
2 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
2 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
2 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik