Magyar bíró az Eb-n!

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2007.12.20. 00:36
Címkék

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megnevezte azt 12 játékvezetőt, 24 asszisztenst, valamint nyolc tartalékot, akik részt vesznek a jövő évi, Ausztriában és Svájcban zajló Eb-n. Szerencsére 1996 (Puhl Sándor) után újra lesz magyar bíró a kontinenstornán, a nyolc tartalék, avagy negyedik játékvezető közé bekerült Kassai Viktor is. Az ő feladata lesz az adminisztrációt intézni vagy a kispadoknál rendet tartani.

„Egy órával ezelőtt kaptam az UEFA-tól az e-mailt, amelyben közölték velem az örömhírt – újságolta a 32 éves játékvezető. – Célzásokat hallottam arról, hogy esetleg ott lehetek, de nem éltem bele magam. Azonban jelzésértékű volt, hogy az idén sok meccset kaptam, és a BL-ben is bemutatkozhattam.”

Kassai Viktor hozzátette, jelöléséhez kellett az is, hogy a tavalyi vb-vel ellentétben a tartalékokat ezúttal a második kategóriából, a fiatal, feltörekvő játékvezetők közül választották ki.

Az ősszel két Bajnokok Ligájameccsen is szerephez jutó játékvezetőre az Európa-bajnokság előtt még több feladat vár. Először februárban ellenőrzik a bírók felkészültségét szabályismereti és fizikai felméréseken, majd ezeken áprilisban is átesnek. Az Eb előtt újabb felmérés következik, hogy ki milyen fizikai állapotban van.

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
11 perce

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
15 perce

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
19 perce

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
53 perce

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
1 órája

Schmidt Ádám: Óriási a küzdelem azért, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat

Egyéb egyéni
1 órája

Légiósok: Bakti Balázs először volt eredményes Lendván

Légiósok
1 órája

Férfi kosárlabda: műteni kell Filipovity Péter térdét

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik