Búcsú a nagy öregektől

2007.12.20. 00:36
Címkék

Nem kápráztatta el szurkolóit a Paksi FC az őszi idényben. A nyáron többek között Éger Lászlóval, Márkus Tiborral, Tököli Attilával megerősített atomvárosiak csupán a 12. helyen végeztek. S hogy a tavasz szebb legyen, már január 3-án elkezdi a felkészülést a Gellei Imre vezette együttes, mégpedig az elmúlt években jól bevált balatonfüredi edzőtábor után a horvátországi Porecsben is gyakorol. Az első felkészülési mérkőzést január 19-én, 11 órakor Veszprémben játssza csapat a házigazda ellen. Várhatóan változások is lesznek, mert mint Gellei Imre elmondta, bő a keret, így három-négy játékostól megválnak, helyükre pedig fiatalok kerülnek. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a két nagy öreg, Horváth Sándor (34 éves) és Varga László (39) búcsúzik – a veterán csatár, aki már eddig is „másodállásban” masszőrködött, tavasztól főállásban lehet a csapat gyúrója. A fiatalok közül Szabó János és Fritz Ádám kerül az első csapathoz.

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
23 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
23 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
26 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
27 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
35 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
41 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
51 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
57 perce