Oroszországé maradt a trón

Vágólapra másolva!
2007.12.17. 02:21
Címkék
A németek drámai csatában, hosszabítás után szerezték meg a bronzérmet, míg a fináléban Oroszország remek játékkal verte meg az Ebgyőztes Norvégiát.

Német–román a bronzéremért. A két együttes a középdöntőben már találkozott, akkor a románok győztek, igaz, a németek meg nem akartak nyerni, hiszen vereségükkel Angolát kapták meg a negyeddöntőben. Ezúttal sokkal nagyobb volt a tét, s fordulatos meccsen mindkét oldalon villogtak a klasszisok. Szünetben 18–11-re vezetett Románia, ám a német válogatott nem adta fel. Még az sem zavarta meg Armin Emrich tanítványait, hogy megsérült a kapus, Clara Wöltering. Helyére a meccs elején betliző Sabine Englert állt, s ekkor már bravúrokra is képes volt. A 42. percben egyenlített Németország (19–19), ám Románia ismét meglépett, s tíz perccel a befejezés előtt megint hét góllal vezettek a sárga mezesek. A németek kapujába visszatért Wöltering, s mindent hárított, csapata pedig kiharcolta a hosszabbítást (32–32). A ráadás végén a németek örülhettek (36–35), akik 1997 óta nem szerepeltek ilyen jól vb-n.

A 2005-ben aranyérmet szerző Oroszország és a svédországi Eb-n (2006) az oroszok előtt az élen végző Norvégia, vagyis a világ két legerősebb válogatottja állt egymással szemben a fináléban. A félidő derekán 9–7-re vezetett a címvédő, amelynek kapujában a rutinos Inna Szuszlina állt. A beállósposzton Okszana Romenszkaja tökéletesen helyettesítette a sérült Ljudmila Bodnyevát, aki szurkolóként eljött Párizsba. A folytatásban sem változott a csata képe, már 17–12-re is vezetett Oroszország, ám a skandinávok cserékkel frissítettek, s elkezdtek felzárkózni. A hajrá 26–22-nél kezdődött, és nem látszott elegendő erő a norvégokban a fordításhoz. Hiába állt vissza a kapuba Katrine Lunde-Haraldsen, az oroszok a vártnál simábban, remek erőjátékkal felőrölték (29–24) az Európa-bajnokot, és megőrizték világelsőségüket. Hasonló eset a nőknél legutóbb a nyolcvanas években történt a hajdani szovjet csapattal.

A világbajnok 100 ezer dollárral, az ezüstérmes 60 ezerrel, a harmadik helyezett 40 ezerrel lett gazdagabb.

Végeredmény a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Eppel góljával nyert a Csíkszereda

Minden más foci
8 perce

Gayá emelése fontos győzelmet ért a Valenciának a Getafe vendégeként

Spanyol labdarúgás
18 perce

Háfra Noémi hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
29 perce

Női kézi BL: Ferencváros–Podravka Koprivnica

Kézilabda
41 perce

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka kilencedik Spanyolországban

Kerékpár
50 perce

Serie A: a Cagliari legyőzése után Parmában szerzett pontot a Genoa

Olasz labdarúgás
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
2 órája

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik