PSV-meghívó a fa alá

Á. L.Á. L.
2007.12.15. 00:27
Címkék

Alles zal goed gaan, tot ziens! – Minden rendben lesz, viszlát!

Bő egy hónapon belül Dzsudzsák Balázs legalább kétszer hallhatta a PSV különböző beosztású alkalmazottaitól a könnyed (el)köszönő formulát: előbb a november eleji, szerződés-aláírással záruló hollandiai túra végszavaként, majd szerda este, egy magánjellegűnek induló, utóbb félhivatalossá emelkedő látogatás befejezéseként.

Előzmény: a DVSC-TEVA hétszeres válogatott középpályása 2008. július 1-jétől elvileg öt éven át az eindhoveni klub játékosának vallhatja magát (játékjogáért több mint kétmillió eurót fizettek a németalföldiek a debrecenieknek), ám a szerződésben foglaltaknak megfelelően a hollandok már január elsejével átigazolhatják a szélsőt, aki a hét közben a helyszínen tekintette meg leendő együttese idei záró fellépését a BL-ben.

„A lefújás után sem tűntek különösebben csalódottnak a hollandok, pedig a PSV ugyebár egy nullára kikapott az Intertől, a harmadik helyen végzett a csoportjában, így nem jutott be a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába. Persze jellemző a hozzáállásra, hogy már a tavaszi UEFA-kupás lehetőséget emlegették a jelenlévők – vázolta a Philips Stadionban szerda este helyet foglalók hangulatát az utóbbi évek legdrágább magyar játékosa. – A csapat vezetőedzőjével ezúttal sem sikerült találkoznom, akkor Ronald Koemannal, most Jan Woutersszel nem jött össze a kézfogás. Nagyon bízom benne, hogy januárban végre erre is sor kerül. Karácsonyi ajándéknak sem kívánhatnék szebbet annál, mint hogy az új évben már Eindhovenben kelljen edzésre jelentkeznem. Elvileg Kenneth Perez eladása vagy maradása befolyásolhatja a sorsomat. Tudom, ő az utóbbi hetekben alig jutott szóhoz a PSV mérkőzésein, gyakran a meccsre nevezett keretben sem kapott helyet, mindamellett nehezen hihető, hogy valóban csak a dán játékostól függne, mi lesz velem. Ha a PSV-nek januártól szüksége van rám, történjen bármi, jelzik. Ahogy a BL-jegyigénylésemet követően is – érezve a hezitálásomat – szinte kötelezővé tették számomra az utat, mondván: menjek csak, minden rendben lesz…”

Azaz: alles zal goed gaan.

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
17 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
20 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
48 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
54 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
59 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
2 órája