Jön a visszavágó

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.15. 00:27
Címkék

Első látásra csak egy meccs a női Extraliga 90 találkozójából, valójában azonban a kétfelvonásos bajnoki finálé első fordulója (a másodikra májusban kerül sor) következik szombat délelőtt a Róna utcában. A Postás otthonában, ahol júniusban a hazaiak megszakították a Statisztika páratlan, 39 bajnoki címes sikersorozatát.

Azóta azonban mindkét csapat átalakult kissé, távoztak például a légiósok. Ezzel együtt mindkét együttes veretlenül áll az Extraligában: az egyetlen valódi erőfelmérő, a BSE elleni összecsapás a Statisztika könynyebben, a Postás nehezebben megszerzett győzelmét hozta. A múlt hét végén, a tiszafüredi Top 12 bajnokságon azonban a 25-szörös BEK-győztes három játékosa (Póta Georgina, Fazekas Mária és Pergel Szandra) is a négy közé jutott, míg a nagy rivális pingpongosainak, Lovas Petrának, Éllő Viviennek és Kertai Ritának ez nem sikerült.

Abban mindkét fél egyetért, hogy tökéletesen kétesélyes a párharc. „Legutóbb mi nyertünk, most a Statisztikán a visszavágás kényszere. Ismerjük egymást, nagy meglepetést nem fogunk szerezni a másiknak. Jobb lett volna, ha Tiszafüreden jobb formát mutatok, de – akárcsak a többiek – teljes erőbedobással végigdolgoztam az elmúlt hetet is. Sorsdöntő a páros mérkőzés, aki azt megnyeri, nagy lépést tesz a győzelem felé, de nem lehet megtippelni, ki győz” – így Lovas Petra, a Postás Európa-bajnoka.

A másik oldalon is hasonlóképpen vélekednek. „Ötven-ötven százalék a két csapat esélye, de most talán jobb a helyzetünk, mint a nyáron, amikor elveszítettük a bajnoki címet, hiszen a Postásnál sincs légiós, míg nálunk az akkor hosszú kihagyás után először játszó Fazekas Mária is egyre jobb – mondta el a 19 éves Pergel Szandra, akire nehéz feladat várhat. A Statisztika két fiatalja közül ugyanis vagy neki, vagy a szintén az ifisorból épp csak kinőtt Li Binnek kell helytállnia első ilyen rangadójukon. – Korábban elvárások nélkül álltunk oda az asztalhoz, most már hoznunk kell magunkat. Nem izgulunk, remek csapattársaink vannak: ismerjük Póta Georgina és Fazekas Marcsi eredményeit, megtiszteltetés, hogy mellettük játszhatunk.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
5 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
5 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
5 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
7 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik