Ünnepel a hazai szövetség

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2007.12.12. 00:05
Címkék

December 12-én százéves a Magyar Úszószövetség. Az évforduló tiszteletére megrendezett fogadáson jelen voltak a múlt, a közelmúlt és a jelen bajnokai, így Gyarmati Andrea, Verrasztó Zoltán, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Güttler Károly és a debreceni kontinensviadalra készülő fiatalabb nemzedék: Kovács Ágnes, Cseh László és Gyurta Dániel. A centenáriumi ünnepségre elkészített rövidfilmen megelevenedett százévnyi történelem, az olimpiai és világbajnoki címek, így aztán nem csoda, hogy a végén felcsendülő Himnuszt többen könnyes szemmel hallgatták végig. Sírt Kovács Ágnes is, de ő egészen más okból. Az olimpiai bajnok mellúszó megköszönte a szövetségnek, hogy az elmúlt hetekben mellette állt, hogy végig bízott benne. Külön kiemelte Ruza József főtitkárt, mert mint mondta: „Jóska bácsi nélkül ez nem sikerült volna...” Hogy mennyire komolyan gondolta ezt Kovács Ágnes, arra bizonyíték, hogy élete első felnőttt Európa-bajnoki aranyérmét Ruza Józsefnek ajándékozta.

Gyárfás Tamás elnök az elmúlt száz év hosszabb méltatása helyett csak annyit mondott: „Az élet nem áll meg, a századik születésnap után egy nappal, vagyis a következő száz év első napján kezdetét veszi Debrecenben a rövid pályás Európa-bajnokság, amelyen reményeink szerint úszóink tovább gyarapítják a sportág már eddig is oly gazdag éremgyűjteményét.”

Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik