Inter: csak a kötelező

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.12.12. 23:15
Címkék

A hazai csapatokra létfontosságú találkozók vártak, míg a vendégek tét nélkül léphettek pályára a G-csoport mérkőzésein. A PSV a már továbbjutó Internazionalét fogadta, és Méndez kiállítását követően hamar nehéz helyzetbe kerültek. Julio Cruz második félidei gólja után pedig végképp elszálltak az eindhoveni továbbjutási remények. A csoport másik összecsapásán a Fenerbahce a tartalékos CSZKA Moszkva ellen szerette volna kiharcolni a továbbjutást. A török csapat agresszív, támadó stílusban kezdte a mérkőzést, ennek ellenére Edu Dracena öngóljával a vendégek szereztek vezetést. Zico együttese ezután kettőzött erőfeszítésekkel rohamozta a vendégek kapuját, és Alex bombagóljával két perc múlva sikerült egyenlítenie, sőt az első BL-meccsén pályára lépő Ugur Boral révén még a félidő vége előtt fordított. Az Internazionale mellett így a Fenerbahce jutott tovább a csoportból, míg Jan Wouters csapata harmadik lett. Dzsudzsák Balázs leendő együttese tehát az UEFA-kupában folytathatja – reményeink szerint már a magyar játékossal.

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
16 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
29 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
29 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
50 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
50 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
59 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
1 órája