Ellentétes utakat járnak be

M. A.M. A.
2007.12.12. 23:15
Címkék

Kifejezetten jól áll a MiZo Pécs 2010 a női Euroliga alapszakaszának első köre után: három győzelemmel és két vereséggel a második pozíciót foglalja el a D-csoport hat csapatos tabelláján, tehát négy riválisát is megelőzi. Csütörtöki ellenfelét, a Dinamo Moszkvát is, amelytől az első fordulóban súlyos, 77–48-as vereséget szenvedett Rátgéber László akkor még csupán formálódó együttese, ám a MiZo azóta igencsak összeérett. A múlt héten például majdnem legyőzte a még mindig veretlen csoportelsőt, a spanyol Ros Casares Valenciát.

Most tehát jönnek az oroszok, akik merőben ellentétes utat jártak be a két csapat november 8-ai első egymásnak feszülése óta, mint a pécsiek: a következő meccsükön még valahogy kiizzadták a győzelmet az olasz Faenza ellen (68–65), ám azt ezt követő három összecsapásukat elbukták, tehát tekintélyes vereségsorozattal a hátuk mögött érkeznek a Lauber Dezső Sportcsarnokba. Mindenközben mostani házigazdájuk újabb önbizalom-növelő sikert könyvelhetett el, ezúttal a legutóbbi bajnoki fordulóban a nagy rivális Sopronnal szemben vasárnap délután.

Azóta egy kis pihenés is jutott a sok sebből vérző együttesnek – többen is bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel, ami főleg a bedobóposzton okoz gondot a hazai listavezető szakvezetőjének –, mert hétfőn szabadnapot kaptak Iványi Dalmáék, kedden viszont már két edzésük volt, hogy újra felvegyék a ritmust. Szerdán a sztárokban nem szűkölködő Dinamo volt a fő téma a tréningen, amelynek vezéregyénisége két lett kosaras: a legjobbak sorozatában kereken 21 pontos átlaggal büszkélkedő Anete Jekabsone-Zogota, valamint a mögötte 6.6 egységgel lemaradó Ieva Kublina.

Őrájuk biztosan nagyon figyelnek majd a védekezést mindig előtérbe helyező fekete-fehérek.

Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
3 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
18 perce

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpiros Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
30 perce

Drónok, kamerák, mikrofonok – így fest majd a játékvezető 2030-ban

Foci vb 2026
49 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
55 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – büszke hazájára a tízszeres válogatott támadó

Foci vb 2026
59 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik