Krampuszként már nyert

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.12.08. 23:42
Címkék
A tavaszi, melbourne-i világbajnokságon Szepesi Nikolett volt a magyar csapat legeredményesebb női versenyzője. Ennek is köszönhető, hogy a Magyar Úszószövetség őt választotta az idei év legjobb női úszójának. A hátúszásban remeklő hölgy a rövid pályás Európa-bajnokságon érmet szeretne szerezni.

Állandóan mosolygó, vidám lány krampusznak öltözve? El tudják képzelni? A Kőér utcai uszoda gyerekserege is csak ámult, hiszen korábban nem láttak ilyen szép krampuszt. De nemcsak a gyerekeknek, az apukáknak is tátva maradt a szájuk…

Imádom a gyerekeket, óvónő szeretnék lenni, így egy percig sem volt kérdés, hogy elvállalom a krampusz szerepét – mondta Szepesi Nikolett, a Kőbánya SC úszója. – Igaz, kicsit vagányra és nőiesre vettem a figurát, a gyerekek sem féltek tőlem. Sőt nem a Mikulástól kérték a csomagot, hanem tőlem a virgácsot.

Ezek szerint cseppet sem izgul a négy nap múlva kezdődő kontinensviadal miatt?

Azért ezt nem mondanám, de igyekszem elterelni a gondolataimat. Már csak könnyebb edzéseket végzünk, ez nem terhel meg minket annyira, jut időm arra, hogy találkozzak a barátaimmal, így nem csak a verseny jár a fejemben.

Netán már a karácsonyi ajándékokat is megvette?

Na, azt azért nem, arra bőven lesz időm az Eb után. Remélem, jókedvűen válogatok majd a boltokban.

Mi kell ahhoz, hogy ez így legyen? Mivel lenne elégedett?

Ötven, száz és kétszáz háton indulok, mindhárom számban szeretnék döntőbe kerülni.

Merészebben?

Ám legyen! Kétszáz háton szeretnék – végre-valahára – érmet szerezni.

Ez az a szám, amelyben ha nem is rövid pályán, Egerszegi Krisztina ért el világraszóló sikereket. Teher ez önnek vagy éppen ellenkezőleg?

Krisztina példakép számomra. Mindig kis célokat tűztem ki magam elé, és azokat elérve állítottam egyre magasabbra a mércét. Kétezernégyben megúsztam az ő ötvenméteres, nagymedencés csúcsát, a jövőben a százméteres rekord megdöntésére is van esélyem.

Szeret rövid pályán versenyezni?

A sok forduló miatt számomra nem túl előnyös, ám most Debrecenben versenyzünk, és ez nagyon motivál minket.

Látom, már a körmei is piros-fehér-zöld színekben pompáznak.

Ez is része a ráhangolódásnak. A tavalyi margitszigeti Európa-bajnokságon olyan élményben, biztatásban volt részünk, hogy már csak azért is megduplázott erővel kell küzdenünk.

Önt az is motiválhatja, hogy a Magyar Úszószövetség döntése értelmében, kétezer-hét legjobb női versenyzője lett.

Nagyon megtisztelő ez a cím. Azt szeretném, ha az Eb után is így döntene a szövetség, és nem éreznék azt, hogy érdemtelenül választottak engem a legjobbnak.

Legfrissebb hírek

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
7 perce

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
13 perce

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
18 perce

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
24 perce

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
48 perce

Zalánki Gergő visszatér a Pro Reccóhoz – hivatalos

Vízilabda
1 órája

A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával

Képes Sport
1 órája

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik