összeroppannak a tét súlya alatt: kevesen képesek kilencven percen keresztül koncentrálni, stresszhelyzetben legtöbben tudásuk töredékét adják.
Példaként említhetjük a válogatott Moldova elleni idegenbeli mérkőzését. Ha csak a válogatottba meghívott, azaz a legjobb magyar játékosok alapképességeit nézzük, mondhatjuk, simán kellett volna nyerniük az Eb-selejtezőt, csakhogy... Az ellenfél a négy helyzetéből hármat gólra váltott, a mieinknek hét-nyolc lehetőségéből egy gól sem jött össze…
Szörnyű volt mindezt nézni, s a helyzet (pontosabban a helyzetkihasználás aránya) éppenséggel hasonló klubcsapataink nemzetközi mérkőzésein, márpedig a gyenge alapképzettségű magyar csapatoknak egyetlen lehetőségük lenne, ha a kevés helyzet közül a támadók legalább egyet értékesítenének a fontosabb mérkőzéseken.
S hogy senki se mondhassa, írni, beszélni könnyű a helyzetkihasználás fontosságáról, e helyütt felidézném személyes labdarúgói tapasztalatomat arról, mennyire fontos, hogy egy csapatban legyen klasszikusan képzett befejező csatár. A kilencvenes évek elején a Váccal Győrben játszottunk – akkoriban a Vác hazai szinten nem volt rossz csapat
–, s egy kontratámadásnál hárman vittük a labdát az ETO védőire, és a döntéshelyzetben lévő Füle Antal az utolsó passznál engem hozott helyzetbe, és nem Répási Lászlót, az együttes akkori talán leginkább gólérzékeny labdarúgóját. Kell-e mondanom, a lehetőség kimaradt, és habár nyertünk, edzőnk, Csank János a hétfői értékelésen nem felejtette el megjegyezni: annál a lehetőségnél Füle rosszul döntött: ilyenkor nem az elsősorban munkabírásáról ismert középpályásnak kell passzolni, hanem a kapu előtt többnyire jól döntő csatárnak.
Igaza volt…
Szükség van tehát a jó döntések meghozatalára, amúgy pedig mindennek a titka a gyakorlás – az, amit senki sem tilt meg egyetlen labdarúgónak sem.
Akkor várhatunk előrelépést, ha a magyar bajnokságban szereplő játékosok (tisztelet a kivételnek) eljutnak oda, hogy presztízskérdést csinálnak az edzésből, s megértik, a maguk karrierjét építik, amikor a tréning első percétől az utolsóig küzdenek.
