Koch Róbert lemondta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.07. 23:33
Címkék

Koch Róbert, aki az utóbbi években a magyar férfiválogatott egyik meghatározó embere volt, a jövőben nem kíván a nemzeti együttesben szerepet vállalni. Demeter György szövetségi kapitány távozását követően sejteni lehetett, hogy az ő nevével fémjelzett időszak lezárultával néhány játékos is befejezi válogatottbeli pályafutását. Közülük a jelenleg az olasz másodosztályú Cataniában légióskodó feladó az első, és amint arról beszámolt, a szabadidejét ezentúl másra kívánja fordítani: civil életét is igyekszik előkészíteni. A 31 esztendős sportoló tízévesen, Tatabányán kezdett röplabdázni, később Kaposváron háromszor nyert magyar bajnokságot, 2003-ban pedig az év legjobb játékosa volt hazánkban. A német Friedrichshafen együttesével európai Szuperkupa-bronzérmet és három német bajnoki aranyat nyert, ezenkívül négyszer választották a német bajnokság legjobb feladójává, és szerepelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében is. A válogatottban 1998-ban mutatkozott be.

Legfrissebb hírek

Röplabda: Megérdemelte a BL-főtáblát az Olympiakosz, de nagyon példaértékűen küzdöttünk – Glemboczki Zóra

Röplabda
15 perce

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
38 perce

Gyász: elhunyt a kapitány, aki történelmet írt a bolíviai válogatottal

Minden más foci
1 órája

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
1 órája

ATP-világbajnokság: Sinner harmadik meccsét is megnyerte a csoportban

Tenisz
2 órája

Vb-selejtezők: Gattuso az olasz szurkolókat kritizálta a győzelem után

Foci vb 2026
2 órája

Bántja a sok séta, de így is a magyar csapat egyik legjobbja volt a vb-n

Csupasport
3 órája

Ismét a csapattal készül a Nyíregyháza kapitánya

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik