Jönnek az igazi vizsgák

KAMLER JÁNOS és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti DijonbólKAMLER JÁNOS és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti Dijonból
Vágólapra másolva!
2007.12.07. 23:33
Címkék
A középdöntő első fordulója után pihentek a csapatok, s készültek a még izgalmasabbnak ígérkező folytatásra. Az eddig hullámzóan teljesítő, de eredményes magyarok délelőtt a városban sétával, vásárlással lazítottak, délután pedig edzettek. Szombaton Németországgal mérkőznek.

Az egyik legfontosabb hír: szom baton játszhat Vérten Orsolya, aki a spanyolok ellen szenvedett combsérülést.

„Már minden rendben van, egyáltalán nem fáj a combom” – újságolta a pénteki tréningen Vérten. Az edzésen nem gyakorolt társaival Görbicz Anita, aki csütörtökön hátizomhúzódást szenvedett. Az irányítónak az orvos könnyített mozgást javasolt. A mieink eddigi szerepléséről bizakodó és fanyalgó-féltő vélemények egyaránt elhangzottak, de ha a számokat, a pontokat nézzük, semmi ok a pesszimizmusra. Négy mérkőzésen hét pontot szereztek Németh András játékosai, akik a jelek szerint fokozatosan lendülnek formába, vagyis azon az úton járnak, amelyet a kapitány kijelölt. Ugyanis a csúcsteljesítményre a mieinknek főleg a vb nyolcadik találkozóján, a negyeddöntőben (ez lesz a kulcstalálkozó az olimpiai kvalifikációs csoportba jutásért) lesz szükségük, illetve ettől kezdve a helyosztókig.

Valamennyien abban bízunk, hogy ezt a forgatókönyvet képes végrehajtani a csapat, amelynek akadtak hullámvölgyei. Ezt Németh András is elismerte, ugyanakkor bizakodva nézett a következő csaták elé.

„Váltakozó színvonalú volt eddig a játékunk, de Lengyelországot is megvertük – mondta a kapitány. – Igaz, mindkét félidő végén minden idők legrosszabb játékát mutattuk, s emiatt el voltam keseredve. Azt remélem, hogy a csapat a folytatásban huzamosan is képes lesz arra a teljesítményre, amelyet a lengyelek elleni találkozó második félidejének közepén mintegy tizenöt percig mutatott. Együttesünk akkor a régi önmagára emlékeztetett.”

Szerencsére Pálinger Katalin bravúrjai átsegítették legjobbjainkat a nehéz perceken, amikor a védők gyakran lemaradtak az ellenfél támadóiról, baj volt az összpontosításukkal, és hiába akartak. A mieinknek jobban kell ügyelniük a ziccerkihasználásra, valamint egyik legerősebb fegyverükre, a lerohanásra, amelyből eddig keveset láttunk. A rutinos Görbicz Anita, Tóth Tímea, Ferling Bernadett, Mehlmann Ibolya, Balogh Bea, Kirsner Erika és Vérten Orsolya javuló teljesítményével összeszedettebb lehet a csapat, s „nemcsak” nyer, hanem jó játékkal is szórakoztatja híveit. Mit nem adtak volna a franciák, ha Angola ellen akár rossz játékkal is, de győznek! Ehelyett két góllal kikaptak, mégsem jut eszébe senkinek, hogy temesse őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik