Nehezen, de nyertünk

KAMLER JÁNOS és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti DijonbólKAMLER JÁNOS és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti Dijonból
Vágólapra másolva!
2007.12.06. 23:34
Címkék
Nagy lépést tett a magyar válogatott a negyeddöntő felé: legyőzte a lengyeleket. A lányok játéka hullámzó volt, de akadtak remek szakaszaik a küzdelemben, akaratuk olykor okos kézilabdával párosult.

Közhely, de valóban ezek a legnehezebb meccsek: amikor kötelező megszerezni a két pontot, ráadásul még némi csillogást is vár a közvélemény. A magyar válogatott esetében ezúttal szívesen eltekintettünk volna a csillogástól, csak legyen meg az első középdöntőbeli siker. A lengyelek érezhetően felbátorodtak a spanyol válogatott pontszerzését látva, ráadásul ismét négy elrontott támadással kezdtek a mieink. Így hiába parádézott a magyar kapuban a 29. születésnapját ünneplő Pálinger Katalin, a lengyelek szereztek előnyt. Nehezen épültek fel a magyar támadások, s bár 7–4-re is vezettek a mieink, nem volt meggyőző a fölényük. Főként mert létszámban általában a lengyelek voltak fölényben, hiszen a francia Gilles Bord, Olivier Buy bírópáros furcsán értelmezte a kézilabda szabályait. Ténykedésük minősítésére akad plasztikusabb kifejezés is, de maradjunk annyiban, hogy amiért az egyik oldalon kétperces büntetés járt, azért a másikon nem. Így történt, hogy a 20. percben már az ötödik magyar kiállítást könyvelhettük el. Félidőben 13–11-re vezettek a lengyelek, pedig legjobbjuk a Lipcsében légióskodó Karolina Kudlacz nem is játszott jól, inkább a jobbszélsőjük, Malgorzata Majerek villogott. Németh András a szünetben átszervezte a magyar válogatott védekezését: érkezett Borbás Rita, míg a fal közepén Szűcs Gabriella és Hornyák Ágnes tartóztatta fel az ellenfelet. A fordítást eredményező roham első szakaszát éppen Szűcs és Hornyák vezényelte, s 9–1-s rohanást követően már 21–17-re vezetett a magyar válogatott. S lássunk csodát: ekkor már nyoma sem volt a mieink játékában a görcsösségnek, megvillant Görbicz Anita, és Ferling Bernadett s Balogh Beatrix keze sem remegett meg. Így a hajrát megnyugtatónak tűnő előnnyel kezdhette a magyar együttes, ám talán egy kicsit hamar meg is nyugodtak a lányok, amikor 26–21-re vezettek. A lengyelek mindent egy lapra feltéve kezdtek el lőni, s a francia síposok is megpróbálták izgalmasabbá tenni a meccset, így az utolsó perc körömrágósra sikerült. A vészhelyzetben azonban ezúttal jól működött a magyar gépezet, ezt jelzi Pálinger bravúrja és Balogh pimasz ejtésgólja. Megvan a kötelező, 28–26-ra nyert Magyarország! Pénteken pihen a csapat, szombaton a németekkel mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik