A legnehezebb és a legjobb
Mayer Gábor és Tagai Róbert teljesítette pályafutása első vbfutamát, ráadásul náluk tényleg helytálló a „minden kezdet nehéz” bölcsessége, hiszen a Brit rali volt az idény talán legnehezebb versenye: tapasztalatszerzés szempontjából azonban kiváló. A 2008-ban teljes N-csoportos szezonra készülő Mayert a tanulságokról és a jövőről kérdeztük.
Milyen tanulságokat hozott a Brit rali?
Megmutatta, hogy sehol sem vagyunk a nemzetközi mezőnyhöz képest – mondta Mayer Gábor, aki abszolútban a 33., kategóriájukban a 18. helyen végzett Walesben. – Viszont az is világossá vált, hogy rengeteg gyakorlással – persze ezen nem egy-két verseny értendő – akár az élmenők közelébe is lehet férkőzni.
Jó verseny volt?
Ha gyorsan megyünk, jobb lett volna. Csakhogy tőlünk azt kérték, legyünk óvatosak. Így a viadal során csak néhányszor mentünk a saját tempónkban, akkor, amikor utolértünk valakit, és meg kellett előzni. A Prodrive, a gyári Subaru-csapat elfogadta a teljesítményünket. Én Tagai Robival voltam elégedett, akivel remekül összeszoktunk a verseny végére.
Felvérteződtek a megszerezni kívánt tapasztalatokkal is?
Igen. Egy nap alatt ezerháromszáz kilométert tettünk meg pályabejárás gyanánt, a verseny harmadik napját négy és fél óra alvás után teljesítettük ködben, esőben, sárban. Itthon akkor is hisztizünk, ha csak kicsit is mélyebb a pálya a kelleténél, ott meg koromsötétben, iszonyú időben autóztunk, és senkinek sem jutott eszébe törölni a szakaszt.
Tízes skálán mennyire értékelné a verseny nehézségi fokát?
Tizenegyesre. Életem legnehezebb ralifutama volt, mégis ezt élveztem a legjobban. Mondták is a prodrive-osok, hogy ez lesz az első és utolsó olyan futam, amely azért van, hogy élvezzem.
Miként készülnek a jövő évi világbajnoki szezonra?
Kéthetente két napot tesztelünk az autóval, illetve január végén Argentínában lesz egy teszt, amelyen két napig csak azzal foglalkoznak majd a mérnökök, hogy a lehető legjobban beállítsák az autónkat. Nem sokkal később kezdődik az idény – már alig várom. Teljesen rabul ejtett a vébé hangulata, nagyon tetszett, hogy minden a versenyzőkért van. Csak apró figyelmességekkel lepnek meg – a szakasz végén lemossák a lámpát, adnak egy forró teát –, de már ezektől is sokkal jobban érezzük magunkat. Ugyanolyan fontosak vagyunk, mint az élmezőnyben száguldó világbajnokok.
