Összeomló ukrán front

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2007.12.05. 23:19
Címkék

Október harmadikán még úgy tűnt, minden rendben a Sahtar Doneck háza táján. Az ukrán klub a Celtic legyőzése után a Benfica otthonában is nyerni tudott, és megszerzett hat pontjával a D-csoport élén állt. Utána azonban valami megtört, hiszen a következő körben sima 4–1-es vereséget szenvedett Milánóban az AC Milantól, amely bajnoki mérkőzésen az ősszel még nyeretlen a San Siróban. Az olasz csapattól hazai pályán is kikaptak (3–0-ra), majd a Celtic vendégeként sem sikerült pontot szerezniük.

Mircea Lucescu együttesének mindezek ellenére az utolsó meccs előtt is volt még esélye a továbbjutásra, ehhez nyernie kellett volna a Benfica ellen, és a Celticnek kikapnia Milánóban. Az olaszok megtették azt a szívességet, hogy győztek, de a Sahtar otthon veszített 2–1-re a portugáloktól, akik így elérték a hőn áhított UEFA-kupát érő helyet. Az ukránok még erről is lecsúsztak.

Már régóta tudjuk, a futballban nincs „ha”, de érdemes eljátszani a gondolattal, milyen eredmény született volna, ha Massimo Donati nem veszi be a glasgow-i meccs 92. percében Andrij Pjatov hálóját.

Ebben az esetben mindhárom csapatnak (Celtic, Benfica, Sahtar) hét pontja lenne, így az egymás elleni eredményük számítana. A Benfica és a Celtic egyaránt 1–0-ra nyerte meg saját otthoni mérkőzését a másik ellen, míg a Sahtar mérlege jobb lett volna, mint a skótoké. A portugálok otthon kikaptak az ukránoktól 1–0-ra, és hiába nyertek idegenben 2–1-re, a hármas minitorna a következőképpen zárul: 1. Sahtar 7, 2. Benfica 6, 3. Celtic 4 pont. Vagyis egyetlen percen múlt, hogy nem az ukrán csapat jutott a legjobb 16 közé, így azonban Mircea Lucescu vélhetően új állás után kénytelen nézni.

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
9 perce

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
13 perce

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
17 perce

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
51 perce

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
59 perce

Schmidt Ádám: Óriási a küzdelem azért, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat

Egyéb egyéni
1 órája

Légiósok: Bakti Balázs először volt eredményes Lendván

Légiósok
1 órája

Férfi kosárlabda: műteni kell Filipovity Péter térdét

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik