A mostani „kettős” az európai bajnokságok többségéhez mérten még kevésbé bizalomgerjesztő látlelet.
Németországban a Kicker kalkulusai szerint 15 forduló után öt légiós fér be az első tízbe (a 11. hely per pillanat Hajnal Tamásé), Franciaországban a Ligue 1-ben pályára lépőket osztályozó sportnapilap, a L'Equipe lajstromában három külföldi tagja a kiemelt tízesnek.
Spanyolországban a Don Balón „jegyzékében” a német mennyiség köszön vissza, azaz eddigi teljesítményükkel itt is öten fértek oda az első tízbe, s bár a liga éppen nem szűkölködik brazilokban, a kvintett egy mali és négy argentin futballistával teljes. Olaszországban az adatbázisát folyamatosan frissítő goldengol.it felsorolása annyiban férevezető, hogy a honlap szerkesztői szívfájdalom nélkül
az élre rakják Pablo Daniel Osvaldót (mellékesen argentin), aki csupán kétszer kapott osztályzatot, igaz, az újságírók akkor átlag felettinek ítélték a produkcióját – az első tízből négyen nem olasz állampolgárok.
Még egy összevetés a végére: a holland szaklap, a Voetbal International 2006 végén a posztonkénti rangsor alapján összeállította az Eredivisie az évi válogatottját, s a kezdő tizenegyben csupán négy németalföldinek jutott hely...
Az is megér egy misét, hogy miközben a Magyarországra érkező légiósok ugródeszkaként tekintenek a magyar bajnokságra, a honi ligától, illetve a benne szereplő külföldiektől mi sem áll távolabb, mint a valódi kiugrás – egyébként viszont a belső migráció sem túl jelentős. Az utolsó, a közönség érdeklődésére számot tartó szerződés 1998-ra tehető, Vasile Miriuta (manapság Miriuta László) Cottbusba igazolása.
Azóta nagyjából semmi.
Maradunk temető.
