Sok eszkimó, kevesebb fóka (folytatás)

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2007.12.04. 23:48
Címkék
A nemrég befejeződött őszi évadot a következő napokban tematikusan értékeljük: az első részben az edzők felelősségéről, lehetőségeiről, kiszolgáltatottságáról lesz szó. Hamarosan hetven pro licences szakvezetővel büszkélkedhetünk, holott nem biztos, hogy mindegyikük megüti a valóban kívánt szakmai szintet, ráadásul aki tényleg jó, gyorsan kiütheti a kispadról egy dilettáns. Sajnos külföldre nem hívják őket, igaz, a külhoni edzők viszont itt nem tudnak csodát tenni.

felkészültség csupán lehetőséget nyújt, garanciát nem, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs szükség tanulásra, állandó fejlődésre és a naprakész tudásra, ám a siker nem pusztán ezen múlik.

A magyar edzők presztízse legfeljebb békaperspektívából szemlélhető. A legegyszerűbb őket a közvélemény elé vetni bűnbaknak: ők azok, akik nem tanítják meg levenni a labdát a jobb sorsra érdemes fiataloknak, miattuk nincsenek jó védőink, középpályásaink és csatáraink, ám ezzel a klubok vezetői hazudnak, ez a kérdés sokkal árnyaltabb annál, mint hogy ilyen egyszerűen megválaszolható legyen. A gondolatmenetből adódik, hogy szerződtessünk külföldről szakembereket, majd ők elhozzák a megváltást. Ám mondjunk csupán egy nevet, aki valóban többet hozott ki magyar csapatból, mint egy hazai edző! Nézzünk friss példát: a zsinórban háromszoros bajnok Debrecenét. Miroslav Beránek sokszor bizonyította már rátermettségét és tudását, ám őszintén szólva a DVSC szemernyit sem lépett vele előrébb. Nem csak az eredményeket tekintve: a Loki játéka fikarcnyit sem közelített ahhoz, ahogyan a kontinens élvonalában futballoznak, maradt vakok közt félszemű a király alapon a legjobb.

A szakma ráadásul nemcsak kiszolgáltatott, megalázott is. Nincs valódi érdekvédelmi szervezete, a meglévők óvatosak, nem mernek ugrálni. A legfontosabb kérdésekben a döntéshozók szinte meg sem kérdezik az edzők véleményét, azok szava határoz meg mindent, akiknek a pénz, nem pedig a hozzáértés és a tudás adott pozíciót, így pedig nem csoda, hogy a sok kudarc közepette az edzőé a leghálátlanabb szerep.

Pedig van itt minden: TF, licenc, továbbképzés, ami csak kell. Ami viszont nincs: jó futball, képzett játékos, remek bajnokság.

Márpedig ez lenne a lényeg.

Legfrissebb hírek

Van Dijk, Nakamura, Summerville – 2–1 a hollandoknak

Foci vb 2026
22 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
41 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
43 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
1 órája

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik