Felednék a súlyos fehérvári fiaskót

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2007.12.04. 23:48
Címkék

Kettős céllal lép pályára a Marso-Vagép Nyíregyházi KK a Közép-európai Liga szerdai játéknapján. A cseh A Plus Brno elleni összecsapás az utolsó hazai fellépése lesz Déri Csaba legénységének a sorozat csoportmérkőzései során.

Mindenki elvárja, hogy a gárda feledtesse a szombati, az Albacomp elleni 57–112-es szégyenteljes kudarcot. Az 55 pontos különbség a Nyíregyháza történetének legnagyobb vereségét jelenti az élvonalban. A másik cél pedig mi más lehetne, mint az első győzelem megszerzése a nemzetközi porondon. Eltekintve a Novy Jicín elleni idegenbeli meccstől (amelyen reálisan nézve nem lehetett esélye az NYKK-nak), immár negyedszer ez a terv az európai porondon abszolút újonc gárda számára.

„A múlt héten Brünnben kemény csatát vívtunk a csehekkel, végül hosszabbításban vesztettünk, holott a rendes játékidőben a magunk javára dönthettük volna el a meccset – emlékezett az egy hete történtekre Trepák Zoltán, az NYKK hétszeres válogatott centere. – Talán annak a találkozónak, no meg a sok utazásnak a fáradtsága maradt bennünk a székesfehérvári összecsapásra, amelyen az egész csapat fásultan játszott. Persze ha már egyszer ki kellett kapnunk, illett volna jobban megnehezítenünk az Albacomp dolgát. Valóban fontos, hogy nyerjünk a Brnóval szemben, lehetőleg négy pontnál nagyobb különbséggel, hiszen ez esetben az egymás elleni mérlegünk jobb lenne, és megelőznénk a csupa cseh játékost felvonultató riválisunkat. A héten megint két mecscset játszunk, de legalább nem kell utaznunk, így jó lenne a szerdai mellett a szombati, a Falco elleni találkozót is megnyerni.”

Legfrissebb hírek

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
11 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
23 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
33 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája