Feketelistára került Honvéd is

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.12.04. 23:48
Címkék
Amint arról már beszámoltunk, az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) a múlt héten 15 mérkőzésből álló listát adott át az Europolnak, arra kérve a hivatalt, járjon utána, az ominózus meccsek kapcsán felvetődhet-e a végeredmény manipulálásának gyanúja. Még nem tudni, hogy a vizsgálat mikor indul, az viszont már kiszivárgott, hogy – egy német lap információja szerint – a Hamburg–Honvéd UEFA-kupa-találkozó is szerepel a felsorolásban.

Hamburgban és Kispesten most aligha áldják Thomas Kistner nevét. Nevezett úr ugyanis a Süddeutsche Zeitung hétvégi számában megszellőztette, hogy tudomása szerint az Európai Labdarúgó-szövetségnek az augusztus 30-án lejátszott HSV– Honvéd összecsapás is „gyanús”. Igaz, bizonyítani nem tudja, hogy ez a mérkőzés is szerepel az UEFA „feketelistáján”, állítását ugyanakkor volt mire alapoznia: a német és a magyar csapat csatájára jelentős fogadásokat kötöttek Ázsiában. Aligha szükséges hozzátenni, hogy a legtöbb pénzt a Hamburg, nem pedig a Honvéd sikerére tették fel.

Rég volt, ráadásul a párharc első fele szép volt, így talán érdemes feleleveníteni a selejtezőkörben történteket. Augusztus 16-án Újpestre látogatott Huub Stevens együttese (Supka Attiláé szintúgy…), és a lefújást követően még örülhetett is a 0–0-nak. A két héttel később rendezett visszavágónak persze a HSV volt a favoritja, s a Nordbank Arena 42 090 nézője közül csak az 500 kispesti távozott csalódottan: a házigazdák 4–0-s diadalához, egyúttal megérdemelt továbbjutásához kétség sem férhetett.

Másokban mégis kétségek vetődtek fel a németországi 90 perc kapcsán: a XIX. kerületi klub például két nappal a meccs után – sajtóforrásokból – értesült arról, hogy az UEFA rutinvizsgálatot folytat tucatnyinál is több találkozóval, köztük a Hamburg–Honvéddal kapcsolatban. Az egyesület vezetősége akkor közleményben tudatta: „Ezt a teljesen szokványos és szükségszerű vizsgálatot a tiszta sport érdekében csapatunk maximálisan támogatja. Biztosak vagyunk benne, hogy a vizsgálat lezártakor a Honvéddal szemben semmifelé negatív megállapítás nem lesz.”

folytatás...
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
2 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
3 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
3 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája