Ezt jól elszúrták…

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.12.04. 23:48
Címkék
Újabb doppingvizsgálat zajlott kedd reggel a Kőér utcai uszodában. Könnyen lehet, hogy újabb „ügy” keveredik belőle, hiszen a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei ezúttal sem jártak sikerrel. Ám ez korántsem a versenyzők hibája…

Lapunk tudomására jutott, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) képviselői kedd reggel ismét megjelentek a Kőér utcai uszodában. Kovács Ágnes mellett ezúttal Cseh Lászlót is ellenőrizni kívánták. Sikertelenül. Ám a vizsgálat nem a versenyzők miatt fulladt kudarcba… Információink szerint az ellenőrök ezúttal nemcsak vizeletet, hanem vért is akartak venni a két úszótól. A vérvételhez használt csövek azonban nem voltak megfelelőek, csakhogy amíg ez kiderült, többször is megszúrták a Kőbánya SC két úszóját.

A Kőér utcában történtekről megkérdeztük dr. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét, aki elmondta, nem tud semmilyen szenzációról beszámolni: „Kovács Ágnestől és Cseh Lászlótól vizeletet és vért akartunk venni, ám az utóbbihoz használt csövek nem működtek. A WADA kódexe szerint legfeljebb háromszor lehet megszúrni a sportolót, utána el kell engedni, és ez így is történt. A csőben rossz volt a vákuum, ezt kívülről nem lehet látni, csak használat közben derül ki. Cseh Lászlót kétszer szúrtuk meg, Kovács Ágnest háromszor, majd felvettük a jegyzőkönyvet a történtekről. Ebben az is szerepel, hogy a szúrás szakszerű volt, és a levett vizelettel távoztunk, nem célunk ugyanis a sportolók kínzása. A hibás gyártási sorozatú csöveket kivontuk a forgalomból, rendeltünk helyettük másikat, reméljük, azokkal nem lesz gondunk. A mintavétel, illetve a kísérlet roppant barátságos légkörben zajlott, a jegyzőkönyv megfogalmazásakor pedig a versenyzők konzultáltak az ügyvédjükkel is.”

Természetesen megkerestük a szövetséget is, hogy reagáljanak a történtekre és Tiszeker Ágnes kijelentéseire, ám a MÚSZban nem kívántak bővebben nyilatkozni az ügyről. „Amíg a MACS-tól a hivatalos tájékoztatást nem kapjuk meg, addig nem tudjuk kommentálni a történteket” – mondta Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitkára.

Legfrissebb hírek

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
10 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
24 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
49 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
1 órája

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik