Debrecen felkészült

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2007.12.04. 23:48
Címkék

Zajlanak az előkészületek a debreceni uszodában, ahol jövő hét csütörtökön kezdődik a 11. rövid pályás Európa-bajnokság. Az elmúlt napokban befejeződött a mobil lelátó építése, amelynek nagyobb részét (ami nagyjából 700 férőhelyet jelent) a csapatoknak tartják fenn, míg a kisebbik részén és a nagy lelátón foglalhat majd helyet a közönség – mintegy 800-850 ember. A szervezők már kialakították a sajtóhelyeket, és elkészült az eredményjelző tartószerkezete is. „A hét végén már érkeznek vendégek Debrecenbe a LEN képviseletében, aztán hétfőn jönnek az első csapatok, keddtől pedig már a magyar válogatott is a cívisvárosba költözik” – adott tájékoztatást az előkészületekről az esemény felelőse, Kalmár Róbert.

Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik