Mindenki mindenkivel

I. SZ.I. SZ.
2007.11.30. 23:33
Címkék

Az NHL vezetői bejelentették, hogy a következő idényre megváltoztatják az alapszakasz rendszerét, és – az elmaradt 2004–2005-ös idény előtti szisztémához hasonlóan – lehetővé teszik, hogy minden csapat találkozzon egymással legalább egyszer a szezonban. A csoportellenfelek így is hatszor játszanak egymással (ez 24 meccs), a maradék tíz, azonos konferenciában lévő együttessel négyszer, a másik főcsoport 15 csapatával pedig egyszer-egyszer futnak össze. Ez összesen 79 meccs, marad három, szabadon kiosztható találkozó (szintén ellentétes főcsoportbeliek ellen), amelyekről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a 3-3 kanadai klub oda-vissza játszik majd a másik konferencia tagjaival. A liga csütörtöki nagygyűlése áldását adta a Nashville Predators eladására is, miközben a Predators új tulajdonosaitól garanciát kért arra, hogy a közeljövőben nem költözik el a csapat Tennessee-ből. A Nashville a ligaelső Ottawa otthonában nyert fantasztikus mérkőzésen 6–5-re. A Senators végig futott az eredmény után, négyszer tudott egyenlíteni (negyedszer kétgólos hátrányból), Martin Erat találata után azonban már kevés volt a játékidőből hátralévő 22 másodperc. Az Ottawa veresége után a Tampát hazai pályán legyőző Detroit lett a ligaelső.

Legfrissebb hírek

Történelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2 perce

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
5 perce

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
6 perce

Socca vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
13 perce

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
46 perce

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
1 órája

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazil szélső érkezését jelentette be a Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája