A zsonglőr döntött

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:13
Címkék
Továbbra is jól játszik az Alba Volán az osztrák bajnokságban: a fehérváriakat csak Ron Hisey szerencsés és zseniálisan pimasz góljai fosztották meg a grazi sikertől.

A Graz elleni találkozó előtt is éppen a fegyelmet emelte ki Énekes Lajos, az újdonsült edző, aki azt kérte játékosaitól, hogy igyekezzenek minél szorosabbá tenni a meccset, és legalább a hosszabbítást harcolják ki, amint az egyszer már sikerült a Volánnak: október 26-án első bajnoki pontjukat gyűjtötték be a 99ers otthonában.

Ennek megfelelően is kezdtek a magyarok: nemcsak ügyesen védekeztek, jó néhány támadásra is futotta erejükből, és szép ellenakció végén éppen Michal Stastny szerezte meg a vezetést, majd alig néhány másodperccel később Sofron Árpád is belőtte a kipattanó korongot. A következő akcióból ugyan szépített a Graz, de így is megérdemelt előnnyel vonulhattak pihenőre a volánosok.

A második harmadban alig változott a helyzet: a hazaiak nem pörögtek teljes fordulatszámon, hagyták kibontakozni a magyarokat, akik igyekeztek is élni a kínálkozó lehetőséggel. Chris Allen kiállítása után ugyan egyenlített a Graz, de az újdonsült fehérvári kedvenc, az alig kéthetes volános karrierje alatt fegyelmezett, okos játéka mellett hat asszisztot is jegyző finn Toni Sihvonen szinte azonnal válaszolt, Sofron remek passzából megszerezve első bajnoki gólját. A harmadik játékrészre csak felpörgette a tempót a Graz annak is köszönhetően, hogy az utolsó felvonás elején Ondrejcík Rastislav, majd Kangyal Balázs kiállítása nyomán is emberelőnybe kerültek a hazaiak. Sokáig azonban nem tudtak túljárni a remekül védő Budai Krisztián és a szervezetten bekkelő fehérvári emberhátrányos különítmény eszén, mígnem a harmad derekán Rob Hisey hihetetlenül szerencsés góllal egyenlített: keresztpassznak szánt korongja Guntis Galvins ütőjéről, Budait megtréfálva pattant a kapuba.

Jöhetett a hosszabbítás – pedig a Volán talán közelebb állt a sikerhez.

Egy zseniális megmozdulás azonban végül a hazaiak javára döntötte el a találkozót. Rob Hisey ugyanis leginkább csak az internetes videomegosztó oldalakon látható módon talált be: a kapu mögött korcsolyázva felültette a korongot az ütője tollára, majd a ketrec mellé érve egyszerűen (persze ez csak leírva egyszerű…) beemelte Budai válla fölött. Szinte utánozhatatlan mozdulat volt, de nem meglepő, hogy épp Hisey követte el: a kanadainak éppen ez a specialitása, a finn és a kanadai bajnokságban is bemutatta már. Most a volánosok is közvetlen közelről láthatták, bár bizonyára szívesen eltekintettek volna ettől az élménytől.

,,A pontnak örülök, a hoszszabbításban bekapott,a jégkorongtól kicsit azért távol álló gól azonban több mint bosszantó – értékelt a mérkőzés után Énekes Lajos, a Volán megbízott edzője, a válogatott másodedzője. – Sok olyan játékos bizonyította, hogy helye van a csapatban, akiről ezt nem sokan gondolták. Az viszont dühítő, hogy néhányan nem helyezték saját érdeküket a csapaté alá, ezért nem sikerült nagy meglepetést szereznünk.’’

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
5 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
5 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
5 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
7 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik